Fitisz füzike |
Tibi gyorsan legyűrűzte őket, majd körbenéztünk a tavaknál. A 4-es tó le volt engedve, de csak Szürke gém, Nagy- és Kis kócsag, Dolmányos varjak, néhány sirály és egy Fekete gólya mutatkozott. A parti madarak teljesen hiányoztak. Hát igen, ahhoz hamarabb kellett volna tavat leengedni. Mire visszaértünk elkezdtek szállingózni a többiek. Egyelőre csak a helyi csoport tagjai, majd a többi érdeklődő is. Őket Gellért körbe vezette egy kis teleszkópos madármegfigyelésre. Mi, akik itt maradtunk, nekiálltunk a tölgyfákat elültetni. Volt belőlük vagy húsz darab. A nyári táborhelyet próbáltuk körbeültetni. Reméljük megerednek, megnőnek és egyszer árnyékot adnak majd a madarászoknak és sátraiknak.
Rögtönzött gyűrűzőasztal |
Az egyik ellenőrzéskor meglepően sok madár volt a hálókban. Legalább tíz Szén- ill. Kék cinege, valamint három füzike. Nem sokkal később megérkeztek a tavak körül 'túrázók', így ők is láthatták a gyűrűzést. Ezután összeszedtük a hálókat és kb. délután két órakor befejeződött a 2010-es Európai Madármegfigyelő Napok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése