Börzsöny csúcsai, 1.nap

Reggel hét órakor sátrat bontottunk és elindultunk. A Csepegő-kő felett a gerincen haladtunk, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk: napfényben és ködben úszott a táj. Meglepően sok fecskével is találkoztunk, ahogy a hegyoldalban vadásztak rovarok után. A Kámort (661m) nem sokkal később el is értük, ezzel teljesítetve az első csúcsot. A csúcs közelében valaha vár állt, létezéséről azonban nagyon kevés információval rendelkezünk. Valószínű, hogy a XVI. század közepén kezdődő török időket már nem érte meg. 

Kilátás a Kámor alól

Innen enyhén lejtős terepen, ritkás szálerdőben haladtunk lefelé a "Csánki-kert" nevű erdei csomópontig. Itt rátértünk, egy vadászok által is gyakran használt (tapasztaltuk), murvás szekérútra. Hát igen, szarvasbőgés ideje van és a Wenckheim kastély is itt van a közelben. Sőt! Annyira közel, hogy a reggelink fogyasztása közben hallottuk, ahogy szólnak a vadászkürtök a kimúlt bikák tiszteletére. A kék jelzésen haladtunk tovább "Pénzásásig" majd innen felkapaszkodtunk a Karajsó oldalába. Itt utat nem találva, toronyiránt közelítettük meg a jellegtelen, aljnövényzettel sűrűn benőtt csúcsot (524m).  A következő "hivatalos" pont a "Kőkapu" lett volna, de ha már itt jártunk, nem akartuk kihagyni Drégelyvárat (444m). (1552-ben a 12 ezres török sereg megtámadta a Szondy György várkapitányt és a 146 fő védőt és pár nap alatt elfoglalta a várat. A várrom alatt műemlék őrzi a kapitány és katonái emlékét.)

Drégelyvár

Nem bántuk meg a kitérőt! Nagyon kellemes helyen található, a ma már csak néhány falból, sáncból és egy jellegzetes kőkapuból álló várrom. Minden irányba szép kilátásban volt részünk: dél-délnyugatra a Börzsöny, északra Szlovákia (a Nyitra felett magasodó Zobor-hegyet is sikerült beazonosítani), kelet felé pedig a magyarországi területek láthatóak. Egy órán át élveztük a hely szellemét az őszi napsütésben, kikapcsolódva, relaxálva. Kár, hogy az útvonal nem tette lehetővé egy éjszaka eltöltését ezen a helyen. Drégelyvárat elhagyva a kék jelzésen indultunk tovább "Kőkapu" irányába. A hegység ezen része nem tartogat annyi látványosságot, bár tény, hogy itt is vannak szép, a lemenő nap fényében pompázó hegyoldalak. Így a nap vége felé egyre gyakrabban hallottunk szarvasbőgést. Mivel az eléggé intenzív hang mindig ugyan arról a helyről jött, gyanút fogtunk! Minket nem sikerült becsapni, de úgy látszik a bikát sem, mert lövés nem esett (később a völgyben találkoztunk a "bikával", gépkocsin közlekedett). 

A "Kőkapu" (496m) felkeresése után már azt hittük sosem érjük el az ún."Major-keresztet", ahol is meglehetősen meredek lejtőn leereszkedtünk a "Mál-oldal-völgybe". A "Solymár-forráshoz" érkeztünk, de mi nem itt, hanem a "Dr.Korányi Frigyes pihenőnél" szerettünk volna éjszakázni. Úgy emlékeztem ugyanis, hogy ott is van egy fából készült eső-beálló. Már majdnem úgy volt, hogy nincs - elhagytuk a piros jelzést is ami felvisz a "Bugyihóra" - de aztán végülis rátaláltunk az építményre, padokra és a kiépített tűzhelyre. Szemben, az út túloldalán pedig az "Oszlopó-forrás" fakad, amely a fürdőszobámmá lépett elő az este során. Vacsorára meleg ételt főztünk magunknak, majd irány a hálózsák. Most már nem volt gond az elalvással. Az éjszaka eseménytelenül telt, bőgést innen nem hallottunk, csak egy közelben táplálkozó vaddisznó "horkant rá" Ferire, amikor éjszaka kibújt a sátorból. Apropó éjszaka: most még nem volt nagyon hideg. A leghidegebb hajnalon sem süllyedt a hőmérséklet  +6°C alá. Így a hálózsákban kényelmesen lehetett aludni. Mondjuk a Ferinek már voltak gondjai, mivel ő egy vékonyabb zsákot hozott, melyben néhány extra réteg ruhában volt kénytelen aludni.
1. nap 22.9 km, 629 m.

Börzsöny csúcsai, 0.nap

Vasárnap a délutáni órákban érkeztünk meg Diósjenőre, ahol a helyiektől megtudtuk merre találjuk a kempinget. Ott viszont nem találtunk senkit, így a portán hagyott telefonszámon felhívtuk az üzemeltetőt és megegyeztünk, hogy a kocsit itt hagyjuk, s majd két nap múlva jövünk vissza. Leparkoltunk  tehát, mi pedig felvettük a két napi felszerelést és elindultunk a Závozi-parkolóhoz. 3/4 óra alatt értünk fel, ahol nem is oly rég még a kocsival álltunk. Innen tovább mentünk a Kámor irányába a sárga jelzésen, bár azt tudtuk, hogy fel már nem jutunk, így közben kerestük az alkalmas éjszakázó helyünket is. Meg is találtuk: a Jász-bükki-rét mellett állítottuk fel a sátrat. Az első éjszakán nehezen jött álom a szemünkre, éjfél is volt már mire elaludtunk. Ferinek talán könnyeben ment volna az alvás, de őt egy közelben bőgő szarvasbika tartotta ébren. A nem túl intenzíven bőgő bika mellett még őz is riasztott, aminek hangja itt a hegyek között egészen más, mint az alföldön, valamint egy macskabagoly tartott éjjeli koncertet. Engem szerencsére nem zavartak az erdő hangjai.
0. nap – vasárnap (3.9 km, 276 m)

Jász-bükki-rét, az első éjszakázóhely

Börzsöny csúcsai, előzmények

Egy csillagfényes augusztusi estén a tábortűz körül ültünk, és arról beszélgettünk Feri barátommal, hogy milyen jó lenne hosszabb időt a Börzsönyben túrázással eltölteni. Mivel mindketten szeretjük ezt a kedves kis hegységet, de én csak hébe-hóba egy-egy napra, Feri pedig már jó ideje egyre sem tudta meglátogatni, tervezgettük egy hosszabb kirándulás lehetőségét. Ez még 2009-ben, a Hopp Ferenc táborban történt. A tél tervezéssel és várakozással telt. Közben rátaláltam a Börzsöny Barátainak honlapjára, ahol A Börzsöny Csúcsai jelvényszerző túramozgalom hirdette magát. Kézenfekvő volt, hogy összekössük a kirándulást ezzel a programmal. A terv elkészült, az útvonal -nagyjából- összeállt, már csak az időjárás nem akart engedni bennünket. A 2010-es év az utóbbi évtizedek egyik legcsapadékosabbja volt. Így az indulásunk eltolódott tavaszról nyárra, majd őszre. Vártuk a "Vénasszonyok nyarát", s már azt hittük ez is elmarad ebben a szeszélyes évben, de végül is megérkezett, mi pedig szeptember 19-én útnak indulhattunk.

CHVÚ - Dolné Považie

Május végén jött a felkérés a Szlovák Ornitológiai Szövetségtől (SOS/BirdLife Slovensko), egy monitoringra, amely augusztus végéig tartana. Természetesen elfogadtam, bár jobb lett volna már kora tavasztól elkezdeni a munkát. A Dolné Považie egy 35 907 ha-on elterülő Natura 2000-es terület, melyet a Nyitra, Zsitva és alsó Vág folyók határolnak.

CHVÚ Dolné Považie

Az alapjában véve síkságon változatos élőhelyek váltják egymást. Ártéri erdők, ligetesek, kaszálók és mezőgazdasági területek. Előzetesen nyolc jelölő faj volt megadva, ezeket jó lett volna megfigyelni. A nyolcból hatot sikerült: tövisszúró gébics, cigány csuk, barna rétihéja, jégmadár, búbos pacsírta, balkáni fakopáncs és kettőt nem: réti pityer, szalakóta.

Barna rétihéja

Végül is május végétől augusztus végéig 12 alkalommal jártam a területen és ez alatt 64 fajt sikerült megfigyelni.

Bakcsó

XX. Hopp Ferenc Madarász Tábor

Jubilált idén a Hopp Ferenc tábor, hiszen immár huszadik alkalommal került megrendezésre.
A kezdeti időkben még csak két hetes tábor mostanra már az egész augusztusra kiterjed. Az érdeklődőknek így bőven van idejük kilátogatni a táborba.

A sátortábor

Sajnos az idén mind érdeklődőből és madárból is kevesebb volt, mint azt korábban megszokhattuk. Huszadikán viszont nagy buli volt, a jubileum ünneplése, így ekkor majd' százan jöttünk össze egy finom gulyás és egy pohár ital mellett. Ami a madarakat illeti, sajnos beigazolódott az aggodalmunk. Az idei év nem kedvezett a madárszaporulatnak és ez a tábori eredményeken is meglátszott. Végeredményben 51 faj 1437 egyede lett gyűrűzve Gellért és Tibi bá' által, ami nagyjából a fele az előző évi eredményekhez képest. Érdekesség, külföldi gyűrűs madár ezúttal három alkalommal volt: Egy dán Énekes nádiposzáta, egy olasz Nádi sármány és egy német Nádirigó.

Tábori szieszta

Azért a hangulatra így sem lehetett panasz, végül is sikeres tábor volt ez is, még a szerényebb madárfogással együtt is.
Ez a felvétel, még a 2008-as tábor alatt készült:

Gyűrűzés és túra

A bejegyzés címének első része igencsak csalóka, noha valóban gyűrűzésre érkeztünk a Malomvölgybe. Sajnos azonban ez alkalommal is folytatódott, az idei évben végig jellemző gyenge madárjelölési mutató. Azt hittük, hogy a júniusi gyenge szerepléstől már nincs lejjebb. Akkor ugyanis 7 madarat jelöltünk. Hát most kiderült, hogy bizony van. Az augusztusi gyűrűzésen, az egész nap leforgása alatt három madár lábára sikerült gyűrűt tenni. Mindeközben hét pelét költöztettünk ki a házból, így aztán azzal ugrattuk egymást, hogy több a pele, mint a madár. Persze kerestük az okokat, hogy vajon miért ilyen kevés a madár idén. A legnagyobb tényező valószínűleg az időjárás. A tavaszi rendkívül csapadékos és sokszor szélsőséges időben sok fészekalj elpusztulhatott. A csapadékos idő az egész nyárra jellemző volt, így a madarak szinte bárhol találtak maguknak vizet, tehát a patak parton felállított hálóinkba alig-alig tévedt madár. Így okoskodtunk, miközben kénytelenek voltunk belenyugodni, hogy ez az év sajnos nem a madártömegekről szól.
Vasárnap reggel a társaság elvonult, én azonban, ha már itt voltam, tettem egy kört a Gerecse körül.

Úton a Gerecsére

Útban a Nagy Gerecse csúcsra még végig ködben jártam, sőt, még a kilátó alá érkezésemkor is mindent eltakart előlem a ködfátyol. Persze azért felmásztam a toronyba, hogy meggyőződjek róla, semmit sem látni. Viszont úgy döntöttem, az ebédemet a torony tövében fogyasztom el. Falatozás közben azonban lassan felszakadozott a felhőzet, így másodszor is felmásztam a kilátóba. Ekkor már volt részem némi kilátásban is. Az egyik katlanból pedig 12 ölyv termikelt felfelé.

GSM tornyok a Gerecsén

A továbbiakban még lementem a Jura-zsomboly irányába. Itt találtam egy Havasi cincért, majd a Gerecsét megkerülve Tardos felé fejeztem be a túrát.

Havasi cincér

További képek megtekintése...

Erdély

Ebben az évben végre eljutottunk Erdélybe. Persze sokat hallottunk mi is csodálatos természeti szépségeiről, vendégszeretetéről, de mindezt most meg is tapasztaltuk. És valóban, nem csalódtunk!



Egy körutazáson vettünk részt, ami ilyen első alkalmas utazóknak való. Nem bántuk meg, mert rengeteg helyre eljutottunk és így képet kaptunk Erdély nagyságáról. Az első éjszakát Kalotaszentkirályon töltöttük, majd másnap onnan indultunk tovább végső állomásunkra Farkaslakára. Közben kicsit megálltunk Kolozsváron is.



A továbbiakban aztán innen indultunk az aktuális napi kirándulásokra. Voltunk többek között a Gyilkos-tónál, Békás-szorosnál, Parajdon a sóbányákban, Szovátán a Medve-tónál.



Az utolsó kirándulásunk pedig, Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón kerszetül Gyimesbükkre vezetett. Az ezeréves határra. Talán az egész út során ez volt a legmeghatóbb pillanat, hogy ilyen távolságra az anyaország határaitól, anyanyelvünkön beszélhettünk a helyiekkel.



Az utazás során megtapasztaltuk, hogy Erdély gyönyörű és hatalmas. Nagyon jó lenne még visszatérni ide, de akkor már biztosan nem buszos körutazásra neveznénk be, hanem bakancsos hátizsákosra.



Hiszen annyi itt a gyönyörű hegység, havas, hogy aki egy kicsit is vonzódik ezek után, annak Erdély igazi aranybánya. Én is elkezdtem a felkészülést a visszatérésre. Szentléleken vettem két kötetet az Erdély hegyei turistakalauz-sorozatból. Az egész sorozat harmincegy részből áll.

További képek megtekintése...