Gerecse, Kőpite-hegy

Nyár végi kellemes időben - amely egyébként az egész szeptemberi hónapra jellemző volt - egy kissebb kirándulást tettünk barátnőmmel a Gerecsében. Az uticél ezúttal a közeli Kőpite-hegy volt, amelyet Dunaalmásról közelítettünk meg. A faluba nyugat felől érkezvén, jobb oldalt rögtön egy kocsmát találunk. Ennek közelében parkoltunk le a kocsival és indultunk a zöld jelzésen.

Alig teszünk meg néhány száz métert, s máris a helyi temetőbe jutunk. Itt megnézhetjük Csokonai Vitéz Mihály múzsájának, Lillának a sírját. A temetőt elhagyva Galagonya utcán megyünk tovább. Itt még többnyire házak között, melyekből gyönyörű kilátás nyílik, az alattunk húzódó Dunára. Később boros pincék között kanyarog az út, melyet csak találomra követünk, hiszen jelzéssel alig találkozunk.

Elhagyva a pincéket a védett kőfejtők mellett haladunk el. Alig egy órás gyaloglás után érünk el a Köpite alá. Itt egy kis emelkedő után el is érjük a csúcsot, amely mindössze 292 méter magas, de csodálatos panorámával rendelkezik. Elénk tárul az Által-ér völgye, a távolban Tata, Komárom valamint a Duna. Szemben velünk terülnek el a Ferencmajori-halastavak, ahol a nyáron madarász táborban voltunk. Akkor onnan lentről csodáltuk a Gerecse nyugati kapuját, a messziről fehérlő Kőpite-hegyet. Egyetlen élményt csökkentő látványelem, a hegyen áthúzódó elektromos vezeték. Már lent, a parkolónál feltűnt a sok autó és felfelé jövet is több emberrel találkoztunk. Arra nem volt nehéz rájönni, hogy tájékozódási verseny zajlik körülöttünk. Aztán egy versenyzőtől konkrétabb információt is kaptam egyetlen szó formájában amely a "Kinizsi" volt. Ezek szerint a Kinizsi Természetbarát Egyesület szervezte a versenyt.

A hegy közelében elidőztünk egy kicsit, közben egyre-másra jöttek fel a turisták. Ők is kihasználták a jó időt. Mint később kiderült jól tették, s velük együtt mi is, hiszen a következő napokban már jóval ősziesebb, zordabb idő köszöntött be.

Madarász szempontból nem volt egy jelentős túra, igaz, most nem is az volt a cél. Érdekesebb fajnak csak a Fenyvescinege mondható. A levegőben csak néhány Egerészölyv és Holló körözött. A közeli szirten pedig Házi rozsdafarkúak mozogtak.

Még késő délután elindultunk lefelé, nem vártuk meg a naplementét, amely innen bizonyára nem mindennapi látvány. De azt hiszem lesz még rá lehetőségünk.

Gerecse, Somlyó

Az idén szeptember első hétvégéjén búcsúzott az igazi nyár. Pénteken jött egy hidegfront és
kisöpörte a kánikulai meleget. Vasárnapra pedig igazi kora őszi idő kerekedett, így természetesen nem tudtunk otthon maradni.



Ezúttal a Dél-Gerecsében fekvő, vagy inkább magasodó Somlyót vettük célba. A kocsit Tarján határában hagytuk, majd gyalogosan folytattuk a - térkép szerint - piros jelzésen. Azért csak térkép szerint, mert a valóságban összesen 3 darab piros jelzéssel találkoztunk az egész úton. Kettővel oda, egyel visszafelé. A kezdeti kis emelkedő után amikor is a Csurgó-hegy oldalában kapaszkodtunk, majd a Somlyó előtti szakaszt leszámítva nem igazán volt megterhelő az út. A legtöbb esetben széles szekérúton, vagy köves murvás úton jártunk. A nap végig ragyogott, így gyönyörű időben értünk fel a Somlyóra, kb. másfél óra gyaloglás után. Fent a tetőn azért lehetett érezni némi szelet, de az nem volt jelentős. Gyönyörű kilátás nyílt a környékre. A Gerecse dombjai mind itt voltak körülöttünk. A távolban még az eszetrgomi bazilika is látható volt.



A kellemes időben megebédeltünk, majd pihentünk egy kicsit. Közben termikelő ölyveket figyeltem a magasban. A szieszta után tovább indultunk és megnéztük a közeli kulcsosházat is. A ház jó állapotban volt, de most épp nem használta senki. Kimentünk még a ház mögötti magaslatra, ahonnan szintén - ahogy a térkép is írja - szép kilátás fogadott. Egy kis nézelődés után aztán vissza indultunk, az ide vezető úton. A második pihenőnket egy fiatalos szélén álló magaslesen töltöttük. Kedvem lett volna itt megvárni az estét és meghallgatni, vajon bőgnek-e már a szarvasbikák. Végül is még csak egy - két hüvösebb éjszaka volt, így nem valószínű, hogy beindult szerelmi tevékenységük. Így a lest elhagyva, már csak a kocsinál alltunk meg és fejeztük be a mai kirándulást.

További képek megtekintése...

Két keréken a Börzsönyben

Még a nyár elején jártunk barátnőmmel a Börzsönyben és környékén, egy kis kerekezésen. A szállásunk Kóspallagon, egy vendégházban volt, innen tekertük körbe a környéket. Sajnos az időjárás nem igazán kedvezett, hiszen állandóan változékony volt, hol kisütött a nap, hol jött egy zápor.

Érkezés után tekertünk egyet a faluban, amely tipikusan egy kis eldugott, hegyvidéki falucska benyomását keltette. Majd felmentünk Nagyirtáspusztára, itt van a Szent Orbán fogadó is. Lefelé izgalmas volt haladni a jó minőségű úton, akár 40 -45 km/h sebességgel.

Az első nap Márianosztra felé vettük az irányt. A falu előtti majornál viszont letértünk a fő útról és egy öreg murvás-aszfaltos mellék úton folytattuk az utat. Ezt a szakaszt mtb-sek biztosan nagyon élveznék, bár azért crosszal sem volt rossz! Ereszkedtünk lefele az erdőben a Dunához. Közben elhaladtunk a sípálya mellett is. Zebegényre érkeztünk meg. Ezt a települést mindenképpen meg szerettük volna nézni, hiszen többen is mondták, hogy nagyon szép. Megnéztük. Érdemes volt, tényleg szép!

Tovább folytattuk az utat Nagymaros felé. A táj gyönyörű itt a Dunakanyarban és az időnk is jó volt. Nagymaroshoz érve jelentkeztek azok a problémák amelyet az árvíz okozott a bicajosoknak. Konkrétan az, hogy elfogyott a kerékpárút. A szó legszorosabb értelmében a Dunába veszett. Így hát kénytelenek voltunk a főúton folytatni az utat. Na az már messze nem volt olyan hangulatos. Kismarosra érve elkapott az eső, így a vasútállomáson kerestünk menedéket - és némi frissítőt. Itt aztán bicajosokból átváltottunk mezei turistává, ugyanis a visszautat a kisvasúton tettük meg Királyrétig. Mondanom sem kell, nagyon jó hangulata van egy ilyen kisvasútnak a hegyekben. Királyréten aztán megint nyeregbe pattatntunk és áttekertünk Kóspallagra. Szép kis emelkedőkkel, de gyönyörű tájon.

A következő nap reggelén igen csak borongós idő fogadott, de természetesen mi útnak indultunk. Most felülről szerettük volna megnézni a Dunakanyart, ezért az ún. Köves mezőt vettük célba. Alig haladtunk azonban pár kilométert, máris megállásra kényszerített az eső. Szerencsére nem tartott sokáig, így folytattuk utunkat. A Köves mezőt végig műúton közelítettük meg. Megérkezve gyönyörű panoráma fogadott. Alattunk a Duna, szemben pedig Visegrád. A várból még dobszólamok is áthallatszottak a mi oldalunkra. A pihenőnek ugyan csak az időjárás vetett véget. A Visegrádi-hegység felől kellemetlen felhők közeledtek, így jobbnak láttuk vissza indulni. Szerencsére most megúsztuk eső nélkül, s így szárazon fejeztük be a mai és egyúttal a hétvégi programot is.

További képek a kirándulásról.