Gerecse, Kőpite-hegy

Nyár végi kellemes időben - amely egyébként az egész szeptemberi hónapra jellemző volt - egy kissebb kirándulást tettünk barátnőmmel a Gerecsében. Az uticél ezúttal a közeli Kőpite-hegy volt, amelyet Dunaalmásról közelítettünk meg. A faluba nyugat felől érkezvén, jobb oldalt rögtön egy kocsmát találunk. Ennek közelében parkoltunk le a kocsival és indultunk a zöld jelzésen.

Alig teszünk meg néhány száz métert, s máris a helyi temetőbe jutunk. Itt megnézhetjük Csokonai Vitéz Mihály múzsájának, Lillának a sírját. A temetőt elhagyva Galagonya utcán megyünk tovább. Itt még többnyire házak között, melyekből gyönyörű kilátás nyílik, az alattunk húzódó Dunára. Később boros pincék között kanyarog az út, melyet csak találomra követünk, hiszen jelzéssel alig találkozunk.

Elhagyva a pincéket a védett kőfejtők mellett haladunk el. Alig egy órás gyaloglás után érünk el a Köpite alá. Itt egy kis emelkedő után el is érjük a csúcsot, amely mindössze 292 méter magas, de csodálatos panorámával rendelkezik. Elénk tárul az Által-ér völgye, a távolban Tata, Komárom valamint a Duna. Szemben velünk terülnek el a Ferencmajori-halastavak, ahol a nyáron madarász táborban voltunk. Akkor onnan lentről csodáltuk a Gerecse nyugati kapuját, a messziről fehérlő Kőpite-hegyet. Egyetlen élményt csökkentő látványelem, a hegyen áthúzódó elektromos vezeték. Már lent, a parkolónál feltűnt a sok autó és felfelé jövet is több emberrel találkoztunk. Arra nem volt nehéz rájönni, hogy tájékozódási verseny zajlik körülöttünk. Aztán egy versenyzőtől konkrétabb információt is kaptam egyetlen szó formájában amely a "Kinizsi" volt. Ezek szerint a Kinizsi Természetbarát Egyesület szervezte a versenyt.

A hegy közelében elidőztünk egy kicsit, közben egyre-másra jöttek fel a turisták. Ők is kihasználták a jó időt. Mint később kiderült jól tették, s velük együtt mi is, hiszen a következő napokban már jóval ősziesebb, zordabb idő köszöntött be.

Madarász szempontból nem volt egy jelentős túra, igaz, most nem is az volt a cél. Érdekesebb fajnak csak a Fenyvescinege mondható. A levegőben csak néhány Egerészölyv és Holló körözött. A közeli szirten pedig Házi rozsdafarkúak mozogtak.

Még késő délután elindultunk lefelé, nem vártuk meg a naplementét, amely innen bizonyára nem mindennapi látvány. De azt hiszem lesz még rá lehetőségünk.