2012. május 6., vasárnap

Pusztaszer, a madárparadicsom

Kiskunság, Pusztaszer, Büdösszék, Csaj-tó…impozáns nevek egy madarász számára. Eddig még sosem jártam itt, de András meghívására most végre eljutottam erre az alföldi részre. Komáromtól szinte végig autópályán, jó két óra alatt le lehet jutni. A délutáni órákban érkeztem vendéglátóimhoz, így szinte azonnal terepre indultunk. Indokolt is volt a sietség, jó faj volt ugyanis a területen: egy pásztorgém.
pásztorgém (Bubulcus ibis) és üstökösgém (Ardeola ralloides)
 Bence-tanya balról, majd fel a töltésre a Dong-érhez, közben szalakóta a vezetéken, a kocsitól kb. 25 méterre, üstökösgémek és közöttük a pásztorgém. Ez gyorsan ment. A kora esti órákban még ’futottunk’ egy gyors kört, András megmutatta a jellegzetes helyeket. Sorra jöttek be a fajok –estére hetvenig jutottunk- a napot a "Büdösszéken" zártuk, bütykös ásóludakkal, partfutókkal, gémekkel, három heringsirállyal és szép naplementével.
A "Büdösszék"
Az este "szalonnapörgetéssel" és az extra méretű hold fényének köszönhetően tanya- és tájfotózással telt. Másnap nem erőltettük meg magunkat a koránkeléssel és a reggeli után egy bankás helyre, majd Máté Bence itatós lesébe pillantotunk be. Bár nem voltunk bent sokáig és mindössze három faj jött le a vízre, hihetetlen élmény volt így testközelből, szinte karnyújtásnyi távolságból figyelni a madarakat. Csaj-tó következett, de mivel friss csapolású meder nem volt, így partimadár sem igazán. A tórendszer egyik szigetén egy sirálytelep működik, amit egy körlesből (engedélyköteles belépéssel), lehet nagyszerűen megfigyelni, kb.70 méter távolságból. Ezt a remek  lehetőséget mi sem hagytuk ki, valamint látványnak sem utolsó a zöld növényzet között mozgó csokibarna és fekete fejű danka- és szerecsensirályok megfigyelése.

Az egyébként sem csendes társaság akkor élénkült meg igazán, amikor váratlanul egy rétisas érkezett, láthatóan élelemszerzési szándékkal. A kiszemelt szárcsa azonban nem akarta az ebéd szerepét betölteni és a víz alá bukott, mire a ragadozó elhagyta a hangos terepet. Később még tettünk egy kört az egyik vizes ér mentén, ahol többnyire gulipán, gólyatöcs, nagy goda, nagy póling, szerkők és egy kis sirály tartózkodott. Végülis itt fejeztük be a megfigyelést, kb. tíz órát töltöttünk terepen és ezalatt 105 fajt figyeltünk meg. Hangulatos záróképként itt-ott már megjelentek az előrejelzett csapadékzóna első szürke felhői. Igazi Weather Systems feeling!
Az utolsó helyszín
Csilla finom ebéddel várt minket, majd elbúcsúztam a vendéglátóimtól és ettől a múlt századot idéző, nagyszerű fajgazdagságú tájtól.
További képek itt...

2012. február 26., vasárnap

Magas-Tátra 2012

A tavalyi évhez hasonlóan idén is eltöltöttünk pár napot Katával a Magas-Tátrában. Most azonban nagyjából egy hónappal később érkeztünk és ez meg is látszott: volt olyan nap, hogy +7°C-ot mutatott a hőmérő.
A cseppkőbarlangban
A nappali olvadásnak és az éjszakai fagyoknak „köszönhetően” szinte minden jégpályává változott, a gyalogos közlekedés elég nehézkessé vált.  Másfél napra pedig az erős szél miatt zárták le a sípályákat, így kényszermegoldásként felkerestük a Magas-Tátra egyetlen látogatható barlangját a Bélai–Cseppkőbarlangot, melynek mélyén kb.1km-es sétát tettünk. Később pedig Poprád belvárosába tettünk kisebb látogatást.


A szelet leszámítva nem volt rossz idő, de ez sajnos eléggé lecsökkentette a lehetőségeinket, így a tervezett gyalogtúránk el is maradt. Madaras élményt a szállásunk (Ótátrafüred), teraszáról megfigyelt pintyfélék, zsezse, csíz, süvöltő és egy fenyőszajkó jelentett.

2012. január 29., vasárnap

Nagybörzsöny

Majd’ egy éve jártunk már Nagybörzsönyben, akkor nagyon megfogott a falu és környékének hangulata, így nem volt meglepetés, hogy visszatérünk. Most azonban nem villámlátogatásra érkeztünk, két napra jöttünk. A létszámunk is megnövekedett, ugyanis Börzsönyjáró barátom Fecó és családja is velünk tartott. Végre az időjárás is - az évszakhoz illően – téliesre fordult, igaz hó nem volt, de hajnalonként a hőmérséklet -10 °C-ig is lecsökkent. Az előzetesen lefoglalt, régi hagyományokat őrző vendégház remek választásnak bizonyult, régi, nyílt tűzhelyes konyhával, fatüzeléssel.
A Bányásztemplom
Vendéglátónk, Batizi Zoltán pedig hihetetlen mennyiségű információval szolgált a település múltjával és jelenével kapcsolatban. A borkóstolóért pedig külön köszönet! Szombaton, az érkezés után a faluban tettünk egy ismeretterjesztő sétát. Megnéztük a 14.században, gótikus stílusban épült Bányásztemplomot, a még régebbi, valószínűleg a 13.században épült Szent István templomot. Itt a tervezettnél kicsit többet időztünk, ugyanis filmforgatás zajlott a templomnál, én pedig beugrani kényszerültem a produkcióba, mint statiszta. Még egy barát-gúnyát is rámadtak. Végül pedig az országos viszonylatban is kuriózumnak számító, hatalmas választékkal és különlegességekkel is rendelkező (pl.chilis- epres lekvár), Lek-vár-lakot.
Lek-vár-lak
Az este grillezéssel (érdekes volt, így a jócskán fagypont alatti hőmérsékletben), valamint a házigazdánk által rendezett borkóstolóval telt. A kőbe vájt pincerendszer (egy főágból nyolc mellékágat alakítottak ki az egykori tulajdonosok), bejárata felett 1901-es dátum szerepel. A borkóstoló hangulatát a helyszín látványán túl az áram hiányában gyertyafényes világítás, valamint az itt telelő denevérek is emelték. Másnap hárman egy kisebb túrára indultunk: a faluból a kék jelzésen felmentünk a Nagy-Koppányra (660m). Sajnos a látási viszonyok közel sem voltak tökéletesek, de a kissé párás, de napos időnek is megvolt a maga szépsége. Pl. a  hegyek között kanyargó, arany színben pompázó Duna látávnya.
A Nagy-Koppányon (660m)
Kora délután érkeztünk vissza a faluba, ahol az egyetlen, egyszerűen csak „Börzsöny” névre keresztelt vendéglőben fogyasztottuk el az ebédünket. Az almás-mákos palacsinta kifejezetten finom volt.
További képek itt...

2011. december 31., szombat

Óévbúcsúztató

Ismét év vége van (sajnos), és az év utolsó napját ezúttal is a természetben töltöttük (szerencsére). A választás a Gerecsében található Száz-völgyre esett. Tudni kell, hogy a völgy és környezete fokozott védelem alatt áll, hétvégente azonban szabadon látogatható. Az időjárás nem igazán kedvez a tél szerelmeseinek, hiszen havat és fagypont alatti hőmérsékleteket ezen a télen még nem igazán láthattunk. Így hát meg kellett elégednünk a napsütéssel és a kissé szokatlanul meleg hőmérséklettel.
Gerecse, Száz-völgy
A kirándulás másodlagos célja, a területen bizonyítottan előforduló fehérhátú fakopáncs megfigyelése volt, erre azonban nem került sor, noha láttunk több harkályfajt is: nagy- és közép fakopáncsot, fekete harkályt és zöld küllőt. Az igazság az, hogy nem fordítottunk elég időt a faj felkutatására, így a megfigyelés most elmaradt. Madár helyett volt viszont emlős, méghozzá szarvasok szép számmal. Három rudlival is találkoztunk, több bikát is láttunk.
Gerecse, Száz-völgy, csak a hó hiányzott...
Végezetül még végigsétáltunk a kellemes hangulatú és szép panorámát nyújtó Nyerges-hegy gerincén, majd innen ereszkedtünk le a műúthoz. Lefelé menet visszanéztem a tetőre, épp akkor siklott át felette egy parlagi sas. Ha tíz perccel hamarabb jön...
Fel a Nyerges-hegyre

2011. november 6., vasárnap

A Velencei-tó és környéke madarász szemmel

Még mindig meleg van – az átlaghoz képest- és még mindig nem érkeztek meg a nagy madártömegek északról, ennek ellenére egy egész napot a tavon és környékén töltöttünk.
A Dinnyési Fertő
A Dinnyési Fertő „Madárdal” tanösvényén álló madármegfigyelő toronyban kezdtünk, bár érkezésünkkor a ludak jelentős része már kirepült. Ami maradt: nyári ludak, nagy lilikek, három bütykös ásólúd, bíbicek és egy havasi partfutó csapat. Mindez egy rétisas felügyelete mellett. Ezek után a tó déli és keleti részén madarásztunk tovább, felkeresve a kikötőket, öblöket. Sajnos itt azt tapasztaltuk, hogy nagyon kevés madár van a területen. Reggel még a szemünk elé került négy feketenyakú vöcsök, majd sárgalábú- ,vihar- és dankasirályok digiszkópingolásával szórakoztunk.  
Felkerestük a pátkai víztárolót is: itt hat kis kárókatona jelentette csak a jobb fajt. A napot egyértelműen a zámolyi tároló mentette meg. A tároló gátjára felkapaszkodva kényelmesen, nagyon jó fényviszonyok mellett néztük át a madarakat. Itt volt mit: kb.6000 lúd (főleg nyári lúd és nagy lilik, és egy kisebb csapat vetési lúd), tartózkodott a vízen. András aztán kiszúrta az indiai ludat, később pedig két vörösnyakú ludat is! A tőkés récék mellett volt még kendermagos réce (5db) és nyílfarkú réce (2db). A ragadozók közül egy rétisas volt jelen, a ludak nagy ’örömére’, valamint felbukkant a távolban két kerecsensólyom és egy vörös kánya is. Nehezen hagytuk el ezt a kiváló helyet, de mára még volt más programunk is: sirálybehúzás megfigyelése a Velencei-tavon, csónakból!
Dankasirályok
A terv azonban csak terv maradt, az előzetesen lezsírozott ’csónakosunk’ ugyanis lemondta a részvételt. Maradt hát a partról figyelés, mondanom sem kell, hogy szinte szélcsendben, kellemes időben… A sirályok pedig jöttek szépen, András ezer felett számolta a nagytestű sirályokat, de azok mind a tó közepén, tőlünk több száz, vagy akár kilóméteres távolságban ereszkedtek a vízre. Ritkaságot ezúttal nem tudtunk kiszúrni, a fények is egyre gyengébbek lettek, így ezen a ponton fejeztük be az egész napos túrát.
Naplemente a Velencei-tavon
További képek megtekintése...

2011. október 30., vasárnap

Vértesi kitekintő

A hétvégén, kihasználva a jó időt és az őszi színeket, körülnéztünk egy kicsit a Vértesben. Kőhányáson leparkoltuk a kocsit, majd megnéztük az Esterházy-kápolnát.
Esterházy-kápolna, Kőhányás
Innen a kék jelzésen indultunk az őszi erdőbe. Alig haladtunk pár száz métert, amikor egyszer csak vadludak hangjára lettünk figyelmesek, felettünk húztak el. Uticélunk a Csáki vár (Oroszlánkő) romjai voltak. Az egykori várra már csak egy rövid, kőből rakott sánc emlékeztet. Érdekes volt itt időzni, ahol több száz évvel ezelőtt emberek élték mindennapjaikat.
Csáki vár (Oroszlánkő) maradványai
A vártól nem messze található az Oroszlánkői-barlang, amit egy kis kapaszkodás árán meg is találtunk. A barlang felett egy 'mini-fennsík' húzódik, remek pihenőhelyekkel és kilátással. Az élményt az ottlétünkkor zajló katicabogár rajzás emelte :)Egy erdészeti úton visszatértünk a kocsihoz, majd várgesztesre hajtottunk. Itt a hajdani Csák nemzetség viszonylagosan jó állapotban fennmaradt várát, a Gesztesi várat néztük meg. A vár jelenleg turisztikai látványosságként üzemel, sőt, még szállás is foglalható benne, igaz, hálózsákos formában. Azért tömegek nem járnak ide - szerencsére - de a várnak az alatta elterülő réttel és a környékbeli erdőkkel volt egy érdekes hangulata. Talán egyszer mi is eltöltünk itt egy éjszakát!
A Gesztesi vár alatt
További képek megtekintése...

2011. október 16., vasárnap

Októberi számlálás

A hétvégén megkezdődött az idei szezon a vízimadár számlálásban. Az időjárás is kellően felkészült az eseményre: az ősz első fagyos reggelére ébredtünk szombaton (-3°C), s ezúttal társak hiányában magam számoltam le a Duna adott szakaszát (Mocsi-sziget - Komárom). Kora reggel a víz kipárolgása miatt igen csak korlátozottak voltak a látási viszonyok,
Reggeli hangulat a Dunán
így azonban hihetetlen hangulata volt a folyónak, valamint a rétisas látványának, melyet a zátonyon figyeltem meg. Ahogy felszállt a pára kiderült, hogy nem rejtett el semmit, ugyanis alig volt madár a Duna ezen szakaszán. A kevés madár oka valószínűleg az eddig kitartó késő nyárias időjárás, valamint a múlt heti állapotokhoz képest két-három méterrel magasabb vízállás lehet.
Sirálypihenő
Végülis nagyszerű időben, viszont nagyon kevés madárral zárult a szombati nap. Vasárnap már Katával folytattuk a felmérést a Duna egy felsőbb szakaszához közeli halas- és bányatavakon, és itt már lényegesen jobb volt a felhozatal mint a Dunán. A legtöbb madarat a lecsapolás alatt álló csicsói-halastavaknál láttuk. Itt előkerült egy bölömbika és egy cigányréce is, a dankasirályok (200), nagy kócsagok (55), szürke gémek (49), és bíbicek (129) mellett.
Halastavi felhozatal
Az idei ősz első darvait is ezen a napon láttuk: a kilenc példányból álló csapat egy bányató felett tett néhány tiszteletkört. További képek megtekintése...