Kis-Fátra

A korán érkező tavasz hatására úgy döntöttünk, meglátogatjuk a részemről már régen vágyott Kis-Fátrát. Noha a túrát már terveztük egy ideje, mégis csak az utolsó pillanatban vált biztossá. A Kis-Fátra az Északnyugati-Kárpátok részét képezi, Szlovákia negyedik legmagasabb hegysége és 1988-tól Nemzeti Park. Kedvelt turistacélpont, sok lehetőséggel. Mi most két nap erejéig a főgerinc egy részét céloztuk meg, menedékházban alvással. Pénteken hajnalban Ferivel már észak felé hajtottunk és kb. nyolc órakor a kiindulópontnak szánt településen, Párnicán voltunk. A falu közepén található "Jednota" bevásárlóközpont melletti parkolóban hagytuk a kocsit, az említett intézményben feltöltöttük a készleteinket (20 eurócentes Jednota műzliszelet remek kiegészítőnek bizonyult), majd a falu nyugati végén kezdődő kék jelzésen elindultunk felfelé. Az alacsonyabb régióban egy barátságos erdei szalonka és tömegével nyíló sáfrányok jelentették a látványosságot.

Veľký Rozsutec (1609 m)

Az első komolyabb emelkedővel az Osnicára (1363 m) menet közben találkoztunk. A száraz, déli oldalon való felfelé haladás közben az élen járó Feri kolléga egyszer csak leugrott az ösvényről, mert hirtelen szembe találta magát a hegység ezen részén is előforduló keresztes vipera egy példányával. A magaslatra felérve elénk tárult a közeli Veľký Rozsutec (1609 m) látványos tömbje. Megmászására most nem is gondolhattunk, hiszen a környék élővilágának nyugalma érdekében március 1. és június 15-e között lezárják a turisták előtt. A nagy zsákot és az előttünk álló utat figyelembe véve egyébként sem fért volna bele a jelenlegi programunkba. Az utunkat tehát az ellenkező irányba, a Stoh (1608 m) csúcsa felé folytattuk. Itt ugyan vétettünk egy kisebb malőrt, a piros helyett a sárga jelzésen haladtunk tovább és mire észrevettük, kb. 170 métert kellett átmásznunk a felettünk húzódó helyes útra, mindezt a változatosság kedvéért meredek oldalon, kidőlt fenyők között, néhol combig süllyedve a hóba.

A gerincen...

A csúcsra felértünk ugyan, de a gerincen való továbbhaladáshoz jelentősen vissza kellett ereszkednünk, ami nem volt egy leányálom, mivel az ösvény meredek és havas volt, ami rendkívül csúszott. Megesett, hogy a hátsónkon közlekedtünk...Innen visszakapaszkodtunk kb. 200 métert és a nagyjából 1500 méteres magasságú gerincen haladtunk tovább. A késő délutáni órában már alig találkoztunk turistával így remek érzés volt a teljesen havas gerincen közlekedni. A lemenő nap fénye 1572 méteren, a  Hromové nyeregben ért minket.

Sedlo za Hromovým (1572 m)

Innen vezetett le a sárga jelzés a Chleb menedékházig, ahol az éjszakát töltöttük. A ház nagyon jó benyomást tett ránk, rendezett, tiszta és hangulatos. A konyha változatos ételekkel, a söntés két féle csapolt sörrel várja a megfáradt turistát. Most mi is azok voltunk. A GPS szerint a nap statja: 18.5 km megtett távolság, 1911 m szintemelkedés és 993 m ereszkedés. A házban egyébként lehetőség van igényesebb szobát foglalni, közös zuhannyal, vagy 8€-ért az ömlesztett, ámde tiszta tetőtéri részben elhelyezkedni, saját hálózsákban. Mi ez utóbbit vettük igénybe. Most nem volt zsúfoltság. A reggeli fények már a ház előtti padokon értek minket. Indulás előtt kávéval töltődtünk, valamint a jó madármozgásban gyönyörködtünk (a keresztcsőrűek és az örvös rigó is magasabb régió madarai).

Menedékház a "Chleb alatt"

A legjobb (madár)faj azonban nem sokkal indulás után került szem elé. A felettünk húzódó gerincen Feri kiszúrt két nyírfajdot! Igazi csemege! Mármint a megfigyelésük. Felértünk a Snilovské nyeregbe, ahová egyébként az északi oldalról felvonóval is fel lehet jönni. Mi nyugat felé fordultunk és a Veľký Kriváň (1709 m), majd a kisebb testvére, a Malý Kriváň (1670 m) csúcsok érintéseivel folytattuk a gerinctúrát. Az időjárás remek volt és a látogatottság is visszafogott még ebben az időben és régióban. A gerincet végül a Priehyb nyeregben a sárga jelzésre kanyarodva hagytuk el, és megkezdtük a hosszú ereszkedést Vágkelecsény (Turčianske Kľačany) irányába.

Útban a Kis-Krivánra

Menet közben érintettük a Chata pod Kľačianskou Magurou turistaházat, ahol előzetesen pihenőt terveztünk, de az itt tapasztalt embertömeg továbbhaladásra kényszerített. A késő délutáni órákban érkeztünk le a faluba, majd a Vág-folyón átkelve Ruttka (Vrútky) vasútmegállóba. Sajnos itt egy órát késett a vonatunk, így lekéstük a következő faluban a csatlakozást jelentő buszt, amivel a harmadik településen hagyott kocsinkhoz közlekedetünk volna. Így sikerült a két pont közötti kb. 27km-t tömegközlekedéssel három és fél óra alatt megtenni. Mindezek ellenére a hegységről kialakult véleményünk természetesen abszolút pozitív. Gyönyörű hegyek, kedvező időjárás, kevés ember...ennél többet nem is kívánhattunk volna.

A nap statja a teljesség kedvéért: megtett távolság: 21.3 km; 701 m szintemelkedés és 1701 m ereszkedés.
További képek itt... 

Bősi víztározó télen

Télvíz idején tízezerszám telelnek vízimadarak a Bősi-víztározón és felvízcsatornán. Ilyenkor érdemes ellátogatni a területre, hiszen a nem mindennapi madártömegek mellett ritkaságokkal, vagy Közép-Európában csak ilyenkor felbukkanó fajokkal is találkozhatunk. A kedvező időjárási előrejelzés és jó megfigyelési eredmények hatására vasárnap mi is végigmentünk a csatornán.

Füstös récék

Dunacsúnnál (Čúnovo) a Körtvélyesi-tározón (Hrušovská zdrž) kezdtünk. Tényleg rengeteg volt a madár, főleg a kontyos- és tőkés récék voltak ezres nagyságrendben. Négyünknek sem volt egyszerű átnézni őket. Viszont elkezdtek felbukkanni a jobb fajok, mint pl. füstös récék, vagy örvös bukók, kis kárókatona és egy rétisas.

Jegesréce kontyos récékkel

A csatorna mentén fokozatosan haladtunk Bős irányába, időnként pedig felmásztunk a töltésre, hogy onnan vizsgáljuk át a területet. Ezen a szakaszon került szem elé több tucat hegyi réce, füstös récék, két északi búvár, kis-, nagy- és örvös bukók, valamint egy jegesréce is.

Nagy bukók és tőkés récék

Az erőműhöz közeledve aztán egyre kevesebb lett a madár, majd a sirályok kivételével szinte teljesen eltűntek. A nap zárásaként megálltunk a bősi duzzasztógáton és megtekintettük két uszály átemelését, a látványos méretekkel rendelkező zsilipkamrában.

Megfigyelés a csatornán

 További képek itt...

Pusztaszeri szilveszter

András meghívásának eleget téve az óévet és az újév első napjait is Pusztaszeren töltöttük. Természetesen a madarászat számított fő tevékenységnek, de bőven jutott idő másra is. Ilyen köztes tevékenységek voltak pl. a mangalica disznótor, szilveszteri buli (nem mindenkinek sikerült kitartania éjfélig), látogatások a Kisfüstös intézményben, vagy az olyan nem mindennapi esemény, mint a házigazdának szánt jókívánságok, a regölés meghallgatása a kedves tanyaszomszédoktól.

Vesszős-szék

Madarak után elsősorban a környéket jártuk. Büdös-széken a megfelelő vízállásnak köszönhetően néhány ezer lúd és vagy másfél ezer daru éjszakázott rendszeresen. A ludak napközben a közelben táplálkoztak. Az egyik délután húsz példány felett számoltuk a vörösnyakú ludakat. Más ritkaság azonban nem került elő. A Vesszős-széken fűcsomó mellől felrepülő fürj viszont nem várt faj volt december 31-én. Az új esztendőt Kardoskúton kezdtük. A település előtt nem sokkal egy nagy csapat ludat sikerült megfigyelnünk táplálkozás közben. Kaczkó Ádámmal kiegészülve sikerült két példány apácaludat találni.

Montág-puszta

Később Montág-pusztán és környékén egy hét, majd egy huszonnyolc példányból álló túzokcsapatot figyelhettünk meg. Jó volt a ragadozómadár-felhozatal is: kékes rétihéják, gatyás ölyv, kerecsensólyom, réti- és parlagi sasok is feltűntek. Csak pusztai ölyvet nem sikerült látni, pedig egy helyi természetvédelmi őrtől "tuti" infónk volt a tartózkodási helyéről. A napi madarászat végét a csikóspusztai réti fülesbaglyok és egy kuvik jelentette. Másnap reggel remek fényekben néztük meg a büdös-széki kihúzást. A terület értékét jelzi, hogy miközben a ludakat és darvakat figyeltük, hat példány rétisas és egy parlagi sas is szem elé került.

Büdös-szék

XXIII. Hopp Ferenc Madarász Tábor 2013. augusztus-október

A huszonharmadik Hopp Ferenc tábor az előző évektől eltérően nem egy, hanem három hónapig tartott. Ez volt az első (és reméljük nem az utolsó) alkalom, hogy ilyen hosszú ideig folyt a munka. A váltakozva hét gyűrűzővel működő táborban ez idő alatt összesen 104 madárfaj 10 950 egyede lett jelölve, ami országos szinten is figyelemre méltó eredmény. Az érdekesebb gyűrűzött fajok: barna zsezse, sarki búvár, bölömbika, üstökösréce, haris, kis vízicsibe, kis sárszalonka, sarlós partfutó, sárgalábú sirály, kormos szerkő, lappantyú. A legtöbbet gyűrűzött fajok egyedei a foltos nádiposzáta (1986), barátposzáta (1966), cserregő nádiposzáta (1199) voltak. Figyelemre méltóak még a függőcinege (214), erdei szürkebegy (201), sisegő füzike (165), sárgarigó (38) gyűrűzött egyedszámainak alakulása. Ami a külföldi megkerüléseket illeti, összesen tizenhét külföldön jelölt madár került a hálókba, többnyire a környező országokból, de volt pl. két finn gyűrűs foltos nádiposzáta is. A tábori élet emlékezetesebb pillanatai voltak az augusztus végi partimadár gyűrűzések, vagy a szintén ez idő tájt a tórendszeren tartózkodó majd' tízezer madár megfigyelésének lehetősége! A színes gyűrűs leolvasások, a kötélpályás "kalandpark". Új jelenség volt a táborlakók életében (noha akkor már nem voltak sokan), a szeptemberi talaj menti fagyok megjelenése, a deres alsó zsebek látványa.

Barkóscinege (Panurus biarmicus)

Sárgalábú sirály (Larus michahellis) & Krúg Tibor

A szigeten felállított partimadaras hálók megközelítése

További képek megtekintése...

Hortobágy, 2013. október 26-27.

A hétvégére jósolt remek idő és vénasszonyok nyara hangulat nem hagyott nyugodni, így gyors szervezkedés után, (este tíz órakor állt össze a csapat) szombaton kora reggel egy négyfős társasággal célba vettük a Hortobágyot. Elsődleges célfajunk a Magyarországon ritka kóborlóként felbukkanó, Észak-amerikai és Kelet-szibériai költőfaj, a hosszúcsőrű cankógoda (Limnodromus scolopaceus) volt, melynek megfigyeléséről az utóbbi napokban folyamatosan jöttek az információk. Ez mellett pedig egy kellemes madarászat, terepen eltöltött hétvége. Még mielőtt elértük volna a pusztát, tettünk egy kitérőt Abádszalók felé, hiszen itt a napokban többször is megfigyeltek egy pehelyrécét a Tisza-tavon. A madarat nekünk is sikerült megfigyelni, közel a parthoz, remek fényekben (a pontos helyért köszönet Tar Jánoséknak, akik így megspóroltak nekünk egy kis időt).

Pehelyréce (Somateria mollissima)

A ráadás egy sarki búvár volt, hasonló körülmények között. Az első két jó faj tehát begyűjtve! Indultunk tovább Kócsújfalu irányába, ahol Richárddal volt megbeszélve egy találkozó, hogy a helyi viszonyokról friss információkhoz jussunk. A 33-as úton haladva madarászokba botlottunk, amint az út mellett egy kisebb tavon a beérkező ludakat szemezgetik. Kis liliket is láttak, sajnos mi már nem találtuk vissza a madarat. Viszont együtt kerestük fel Richárdot, aki reggel még látta a cankógodát a Csécsi-halastavakon. Az aktuális infókkal felruházva indultunk a madár után. A helyszínre érkezve átnéztük mindkét lecsapolt tómedret, de sajnos a cankógodát nem találtuk meg. Mint később kiderült, ezen a hétvégén később sem látta senki. Elváltunk ideiglenes társainktól és felkerestük a leendő szállásunkat Hortobágy községben. Az Ökotúra vendégház és kemping-et egy netes madarász blogban dícsérték, ezért mi is ezt választottuk és bizony nem bántuk meg. Igaz, mi csak a kemping részét vettük igénybe (és az esti meccshez a TV-t, hiszen El Clásicót játszottak, Barça győzelemmel!), de ebből is látszott, hogy remek vendéglátóipari intézmény. Az esti fényeket kihasználva a község határában madarásztunk egy kicsit. Bizakodtunk, hátha sikerül látni, a területen időközönként felbukkanó fekete sast. Nem sikerült. Láttunk viszont behúzó daru és libacsapatokat (az egyik csapatban két vörösnyakú ludat), és a visszaút során egy tanya mellet, szénabálán két kuvikot.

Kuvikok

Reggel még sötétben bontottunk sátrat és hagytuk el a szállásunkat, hogy a Mike-és Fertő-laposi-tavak környékén madarásszunk. Sajnos itt nem sok sikerrel jártunk, belépési engedély híján. Pedig a tegnap esti lúd- és sirálymozgás alapján jó területnek gondoltuk. Áthajtottunk a Hortobágyi-halastavakhoz, megváltottuk az engedélyeket és bementünk a területre. Az elülső tavak kevésbé voltak izgalmasak, a lecsapolt 'Kondás' tómeder már inkább. Elfoglaltunk egy madárlest, innen sikerült megfigyelni többek között egy vándorsólymot, ezüstliléket, nagy pólingokat, partfutókat, a ludak között pedig majd' harminc vörösnyakú ludat és egy kis lilik családot. Ezért már érdemes volt ide jönni. Visszafelé kényelmesek voltunk: a halastavak területén működő kisvasúttal tettük meg a kb.4 km-es utat. Mivel a lesben sikerült egy informátort találnunk, aki az esetleges cankógoda felbukkanáskor riaszt minket, mi más területek felé vettük az irányt.

Reggel a Hortobágyon

Kócsújfalu és Nagyiván határában madarásztunk tovább és szinte pontosan azon a helyen találtuk meg a huszonnégy túzokot, ahol Richárd mondta. Ráadásként láttunk még kerecsensólymot, gatyás ölyveket, kékes rétihéjákat. Az egész hétvége alatt jó volt a ragadozó mozgás, tíz fajt sikerült megfigyelni. Mivel nem jött infó a cankógodáról, napnyugtáig kitartottunk a területen. Befejezésként a 33-as út melletti Kaparós Csárdában megvacsoráztunk. Ideje is volt már, hiszen azon poénkodtunk a hétvégén, hogy tulajdonképpen 'Norbi-túrát' csinálunk. A szombaton reggel Attilával közösen megvásárolt egy kilós kenyérből, még jutott az otthoni konyhára is vasárnap este. Megérte. A Hortobágy mindig nagyszerű terep. A két nap alatt összesen 90 fajt figyeltünk meg!

További képek megtekintése...

Nyugati-Tátra

Az időhiány miatt meghiúsult (remélhetően csak átmenetileg) erdélyi túrázós kirándulás kárpótlásaként a szintén várólistás Nyugati-Tátrába (vagy Liptói-havasok) látogattunk el egy hosszú hétvége erejéig. A péntek hajnali indulást követően (Komárom, 5:00) fél kilenckor már a sátrainkat állítottuk a Pribylina község közelében található kempingben. Az ATC Račkova dolina remek főhadiszállásnak bizonyult, hiszen a völgy bejáratánál fekszik és pár száz méteren belül több turistaút is innen indul. Mi is ezeket használtuk.

Račkova-völgy

Tíz óra környékén már a festői szépségű, patakokkal, vízfolyásokkal, virágzó tárnicsokkal és áfonyával sűrűn megáldott Račkova-völgyben haladtunk az első napi célunk, a Nyugati-Tátra legmagasabb csúcsa, a Bystrá felé. Az első komoly emelkedő a "Pod Klinom" kunyhótól a Bystrá-nyeregig tartott. Itt bevártuk egymást, tartottunk egy kis pihenőt, s gyönyörködtünk a körülöttünk, s előttünk - immár lengyel oldalon - elterülő hegyekben, völgyekben. A 2248 méter magas Bystrá-csúcsra kb. fél óra alatt értünk fel a nyeregből. Itt előkerült a csúcscsoki, csúcssör és csúcsgyümölcs(párlat). Felhők csak a Magas-Tátra csúcsai felett voltak, de elég magasan ahhoz, hogy ne zavarják a bennük való gyönyörködést.

Kilátás a Bystrá-csúcsról (2248m), háttérben a Magas-Tátra

Egyébként az időjárás az egész hétvégén kegyes volt hozzánk, kellemes nyárutó hangulatban túrázhattunk. A csúcsról egy kb. hét kilométeres séta és 1300 méteres ereszkedés következett a Bystrá-völgyön keresztül. Leérve a völgy bejáratához, még kb. öt kilométeres szakasz következett nyugati irányba a piros jelzésen, hogy a kempingbe érkezzünk. Ez a gyaloglás annyira már nem hiányzott egyikünknek sem, viszont a lemenő nap fényében pompázó Alacsony-Tátra látványa kárpótolt valamelyest. A megérdemelt vacsorát a kemping területén működő étteremben fogyasztottuk el, helyi favágók társaságában és némi Tatratea kíséretében. Szombaton igazi gerinctúra következett. A zöld jelzésen haladva, érintettük a Mládky (1945m), Malý Baranec (2044m) és a Baranec (2184m) csúcsokat.

A bejárt útvonal

Ez utóbbin már jelentős embertömeg gyűlt össze érkezésünkkor, mivel a csúcs több útvonalon is megközelíthető. Szerencsére a Zsári-nyeregbe vezető meredek utat kevesen választották, így ezen a szakaszon nem voltunk sokan. Az utat a nyeregből felfelé a piros jelzésen folytattuk, de nem mentünk fel a Plačlivé-csúcsra, alatta a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč) irányába fordultunk. Ez a szakasz volt a hétvége legizgalmasabb része, három helyen is láncokkal biztosították a fel, ill. lejutást. A tériszonyosoknak nem biztos, hogy nagy élményt jelentő, 2088 méter magas csúcsról remek kilátás nyílt a környékre: a Smutná-völgyre, a Rohácsi- és a Jamnícké-tavakra.

A Hegyes-Rohácson (2088m)

A Jamnícke-nyeregbe leereszkedve elálltunk eredeti tervünktől és már nem mentünk fel a Volovec-csúcsra, amely így a Rohács után kissé érdektelenné vált számunkra. Így is volt még előttünk majd' 11km táv és kb. 1000 méter ereszkedés a Jamnícke-völgyön át a sátorig.

Jamnícké-tengerszem, háttérben a Hegyes-Rohács

Ez a három óra azonban remek hangulatban telt, örültünk a "Rohácsunknak". Visszaérkezve szembesültünk a ténnyel, hogy előző esti éttermünkben lakodalom zajlik, így ott vacsorát aligha kapunk. A környék további két fogadójában is rendezvényt tartottak, de szerencsére lent a faluban találtunk egy nyitva tartó vendéglőt. Az egyetlen étel amivel szolgálni tudtak, az vadpörkölt volt knédlivel, amit természetesen szívesen elfogadtunk, még akkor is - mint utólag kiderült - a vendéglős-látva elcsigázottságunkat-igen vastag ceruzával szabta az árakat. De az étel tényleg finom volt! Az igazság az, hogy esténként nagy partykat nem tartottunk, vettünk egy forró zuhanyt, ami a kempingben szerencsére rendelkezésünkre állt, majd elfoglaltuk hálózsákjainkat, hogy másnapra valamennyire regenerálódjunk. Vasárnap levezető napot tartottunk. Összepakoltuk a sátrakat és kocsival áthajtottunk a hegység északnyugati részébe, Zuberec község közelébe, majd a sífelvonó alatt található hatalmas parkolóban hagytuk a kocsit. A Rohácsi-tavak és a vízesés volt a mai napi program. Először a vízesést értük el, mely 25 méter magasból zúdul alá, majd következtek a tavak, melyet öt kisebb-nagyobb tengerszem alkot.

A Rohácsi-tavaknál

Végezetül a Ťatliakova menedékházban egy korsó sörrel búcsúztunk a hegységtől, mielőtt visszagyalogoltunk a reggel óta szinte teljesen megtelt parkolóba. A három nap alatt 60km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés összesen 3847m volt.
További képek itt...

Nagy-Fátra, déli gerinc

Amikor kitaláltuk, hogy túrázzunk egyet valamelyik szlovák hegységben, Ferinek és nekem is rögtön a Nagy-Fátra jutott eszébe, így nem volt nehéz megegyezni. A túrát három naposra terveztük, a teljes déli és némi nyugati és keleti gerinc érintésével. Az útnak végül is hárman vágtunk neki, két és fél óra alatt értünk fel Komáromból Óhegy (Staré Hory) községbe. Itt a templom előtti parkolóban hagytuk a kocsit. Szinte a templom mellől indul fel az erdőbe a kék jelzés, ezen indultunk el. Nem haladtunk sokat, amikor fakitermelő tevékenységbe botlottunk. A turista és egyben erdészeti utat is jól összevágták a gépek, kicsit bajos volt haladni a sárban. Szerencsére gyorsan magunk mögött hagytuk ezt a szakaszt és feljebb értünk az elegyes erdőben, ahol már egy-két kisebb rét is előfordult.

A Majer-sziklán

Első jelentősebb megállónk a Majer-szikla (Majerova skala), 1283m volt. Itt tartottunk egy kis ebédszünetet, miközben gyönyörködtünk a tájban. Már felettünk magasodott a Krízna csúcsa (1574m), melynek megmászásával értünk fel a déli gerincre. Itt egy tájidegen katonai objektum is található, nem kicsit rontva az összképet. Északnak fordultunk és a piros jelzésen haladtunk tovább a hegység legmagasabb csúcsa, az Ostredok (1592m) felé. Itt már több turistával, sőt hegyi bringással is találkoztunk, gyakran kellett egymásnak helyet adni a keskeny ösvényen. Az Ostredokon csúcsfotó majd némi pihenés után következett  a Suchý vrch (1550m), melynek mészkő kiszögelésein szintén elidőztünk, havasi gyopárt fotóztunk.

Havasi gyopár (Leontopodium alpinum)

Ezt követően szinte folyamatos ereszkedéssel, a Ploská-t megkerülve értünk a Borisov menedékházhoz (Chata pod Borisovom), 1300m. Itt gyorsan magunkhoz vettünk némi frissítőt, kapustnica és csapolt Steiger formájában. Közben az éjszakázás gondolata kezdett foglalkoztatni. A zsúfolt menedékház padlója nem igazán vonzott, pláne 8 euróért, viszont sátor nem volt nálunk, a bivakolást az előre jelzett eső miatt nem akartuk bevállalni. Vannak ugyan a környéken kisebb menedékek, tákolmányok, viszont ezek a GPS készülékben nem szerepelnek, térkép pedig nem volt nálunk. Így hát megittunk még egy sört és befizettük a szállásdíjat. Mivel bőven volt még időnk, a nagy zsákokat a házban hagyva felszaladtunk a Borisov-csúcsra (1510m). Itt készítettünk néhány fotót a kora esti fények mellett, majd visszaereszkedtünk a házhoz. Egy mulató asztaltársaságot kivéve mindenki a 22 órát várta (takarodó), hogy elfoglalhassa az alvóhelyét. Mi a konyha mellett foglaltunk (fekvő)helyet. Az elalvással nem volt gond, szinte az egész vendégsereg öt perc alatt álomba szenderült.
Reggel felhőben és ködben úszott a környék, viszont nem volt hideg. A mai napra jelzett eső ugyan még nem érkezett meg, de bármelyik pillanatban várható volt. Ennek tudatában feladtuk eredeti tervünket, hogy a nyugati gerincen haladjunk tovább és a reggeli elfogyasztása, valamint ivóvíz-készleteink feltöltése (menedékházban lehetséges) után elindultunk a Fenyőházi-völgybe (Ľubochnianska dolina) a sárga jelzésen. Innen a völgy aljából, kapaszkodtunk fel  meredek emelkedőn a Fekete-kő alatti nyeregbe (1266m). Itt már hallottuk az ég dörgését, s az eső is nemsokára megérkezett. Felmentünk a Ploskára (1532m), majd itt eldöntöttük, hogy nem a Borisov menedékházba megyünk vissza, hanem megpróbálkozunk egy 'salaš-sal'. A Chyzky pontig ereszkedtünk, ahol szóba elegyedtünk felfelé haladó turistákkal. Második kérdésük az volt, hogy van-e sör a Borisov menedékházban :) Mi pedig megtudtuk tőlük, hogy a közelben van egy remek menedék (Salaš pod Kýškami).

Éjszakai szállásunk

Az eső továbbra is esett, így örömmel tértünk be a  kis kunyhóba, amely a piros jelzésről alig látható, viszont a sárga jelzésű út közvetlen mellette halad el. Kb. egy órát pihentünk a fedél alatt, amikor kisütött a nap. Kitelepedtünk a kunyhó elé a legelőre és élveztük a napsütést, a párában úszó hegyek látványát, figyeltük legelő nyájat és a pásztor közötti kommunikációt. Este némi vacsora után korán lefeküdtünk, s végre kialudtam magam. Reggel ötkor már talpon voltam, de a látványos napfelkelte elmaradt a köd miatt. Hét órakor indultunk el a piros jelzésen a déli gerinc irányába. A Mandolína menedék alatti forrásból vizet vételeztünk, majd újra megmásztuk az Ostredokot, és a Krízna-t. Most lényegesen kevesebb turista volt, mint pénteken. Búcsút intettünk a gerinctől és a sífelvonó alatt ereszkedtünk le Turecká községbe. Innen még 2,5km gyaloglás következett Óhegyre a kocsiig. Itt szerencsére több étterem is van, így az egyikben egy klasszikus szlovák ebéddel zártuk le a Nagy-Fátra túrát, amely minden tekintetben felülmúlta a várakozásainkat. A három túranap alatt 42km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés összesen 2384m volt.

Búcsúzóul

Galéria itt...