Júliai-Alpok, Szlovénia

Feri barátom ajánlotta Júliát, én pedig éltem a lehetőséggel. Sok időnk nem volt, így a program összeállítása teljes egészében rá hárult. Annyi kérésem volt csak, hogy a Triglav legyen benne. Csütörtökön munka után az M7-Maribor-Ljubljana útvonalon érkeztünk meg Stara Fužina városkába, valamikor éjfél körül. Némi welcome drink után a városi parkban a Bohinji-tó partján feldobtuk a sátrat és azon nyomban vadkempingezésbe kezdtünk. Kora reggel még sötétben fel is számoltuk ideiglenes szállásunkat és kocsival indultunk fel Planina Blato-nál található parkoló irányába. Talán a sötétségnek, kialvatlanságnak és ismeretlen terepnek tudható be, hogy benéztünk egy leágazást és vagy két kilométerrel túlhaladtunk a parkolón. Ez a tett vasárnap fájt igazán. Ha már így alakult, itt hagytuk a kocsit az erdő közepén, kb. 1230 méter magasságban és innen indultunk fel egy ösvényen. Az előre jelzett napos, tiszta időből egyelőre semmi sem valósult meg, ködbe volt borulva minden, a hőmérséklet 0°C-körül alakult. 

Bregarjevo zavetišče na planini Viševnik (1620 m)

Első megállónk az egyszerű esztenákból álló egységnél, a Bregarjevo zavetišče na planini Viševnik-en volt (1620 m). Itt előkerült egy idősebb helyi pár, akiktől némi információt szerezhettünk a további túraterveinkkel kapcsolatban. A következő objektum amit érintettünk a Koča pri Triglavskih jezerih (1685m). Komoly méretekkel rendelkező turistaház, de szezonon kívül lévén, zárva volt. Tulajdonképpen innen kezdődött meg az emelkedésünk a hegység belseje felé, egyre inkább tűntek el a fenyők és értünk egy sivár, sziklás terepre, amelynek így is megvolt a szépsége. Ahhoz képest, hogy Szlovénia egyetlen nemzeti parkjában jártunk, nem vitték túlzásba a turistautak jelzését. Sokszor kellett figyelni, hogy mi-merre és a túra GPS is erősen használatban volt. A Zeleno jazeronál (2000m) estünk gondolkodóba, hogy másszunk át a Koča na Doliču-ba, vagy maradjunk a felettünk elhelyezkedő Zasavska koča na Prehodavcih-nál (2071 m). Végül az utóbbi mellett döntöttünk. A ház hivatalosan már nem volt nyitva, de mégis. Így jutottunk némi söritalhoz, áfonyához (khmm) és meleg ételhez. Az időjárás estére teljesen kitisztult, így remek fények mellett gyönyörködhettünk a környező hegyekben. A szállást nem a házban, hanem a winter room-ban vettük igénybe - ingyen. Remek kis egység volt.

Zasavska koča na Prehodavcih (2071 m).

Reggel hét órára terveztem az indulást a Triglavra, de ebben az időpontban az eső erőteljesen verte a ház oldalát, így az ébredés csúszott egy kicsit. Végül egy házban elfogyasztott kávé után negyed tízkor indultam el egyedül, mivel Ferinek nem voltak csúcsmászós ambíciói. A ház melletti tábla öt órát írt a csúcsig. Mint végül kiderült, ez szinte percre pontosan annyi is volt. Közben átmásztam a Kanjavecen (2569m), majd leereszkedtem a Koča na Doliču házhoz (2151m). Itt tudatosult bennem, milyen jól döntöttünk, hogy nem jöttünk ide tegnap. A ház természetesen zárva és ráadásul téli szállás sem állt rendelkezésre. Bivakolhattunk volna a küszöbön... Azt tudomásul vettük, hogy szeptember végével zárul a szezon és a házak is, de hogy a turisták is így eltűnjenek, az furcsa volt. Egész álló nap három emberrel találkoztam a hegyen és kettővel az esti szálláson.

Triglav (2864m).

Kőomladékos terepen értem a Triglav (2864m) alá, melynek teteje már sajnos akkor is felhőben állt. Megjelentek a kisebb-nagyobb hófoltok, az acélsodronnyal, fémrudakkal biztosított szakaszok. Majd egyszer csak megpillantottam a képeken, videókon már annyiszor látott "bádog házikót". Jó érzés volt fent lenni még úgy is, hogy kilátás az egyáltalán nem volt. Kb. negyed órás pihenés, fotózás után indultam is lefelé. A meglepetés a nyeregben ért (Triglavska škrbina, 2580m), innen ugyanis komoly, biztosításokkal tarkított szakasz következett a Dom Planikához (2401m). Ez a ház és környéke is teljesen kihalt volt. Amolyan szellemházak hangulatát keltették ezek az objektumok. Innen viszont már láttam az esti szállásunknak helyet biztosító (legalábbis nagyon reméltem), Vodnikov dom na Velem polju-t. (1817 m). Leereszkedtem a hangulatos völgybe és kb.fél hatra értem a házhoz. Itt egy cseh pár fogadott és szerencsénkre volt winter room. Nem sokkal később befutott Feri, aki szintén elégedett volt a napi programjával. Mint kiderült a Kanjavecet ő is megmászta, csak utána vett másik irányt. Mindezek örömére elfogyasztottuk a maradék gyümölcspárlatainkat és a Triglavot megjárt két Staroprament. 

A vasárnap már csak a leereszkedésről szólt, váltakozó intenzitású esőben. Ennek is megvolt a hangulata, annak viszont már kevésbé, hogy a kocsi rossz helyre parkolása miatt azon az utolsó plusz két kilométeren áztunk szinte teljesen ... el :) Kora délután így is leértünk és egy gyors öltözködés, pakolás után már az alpesi jellegű, hangulatos településeken hajtottunk át (Stara Fužina, Bled), majd némi vásárlást és ebédet követően irány az autópálya és Gyermely. Az utolsó esős nap ellenére is remek kis túra volt, abszolút pozitív élményekkel távoztunk a hegységből és az országból. Hvala, Slovenija! 

Stat: 
1.nap 1070m↑/456m↓/13,4km
2.nap 1500m↑/1727m↓/12,1km
3.nap 715m↑/1179m↓/14,2km

Galéria itt!

Zemplén

Egy kedves túratárs meghívásának eleget téve látogattam el a Zemplén-térségébe. Főhadiszállásunk Bodrogkeresztúron volt, innen tettünk látogatásokat a hegység belseje felé. A híres Tokaji Borvidéken járva - nem meglepő módon - minden a nemes nedűről szól. Borospincék, szőlőültetvények, vinotékák sokasága. A borok árnyékában találtam ugyan „házi sört” is, amire azon nyomban lecsaptam, de el kell ismerni, az aszúval szemben ezúttal jócskán alulmaradt. Az előzetesen beharangozott napos időt az utolsó pillanatban borongós, felhősre változtatták az időjósok és sajnos igazuk lett. 

Sólyom-bérc

A három nap alatt szinte végig novemberi szürkeségben róttuk a kilométereket. Első állomásunk a múltidéző hangulatú három Huta települések (Óhuta, Középhuta és Újhuta), voltak. Az egykoron üvegfúvással foglalkozó lengyel és tót származású lakosság a húszas évek elején fejezte be ezt a tevékenységet. Azóta a kis települések hegyvidéki erdőgazdálkodáshoz köthető tevékenységből és újabban - a terület adottságait kihasználva - turizmusból, vendéglátásból próbálnak megélni. A kocsit Középhután hagyva, egy fahídon átkeltünk a Tolcsván és a sárga jelzésen a Mlaka-rétet céloztuk meg.

A túlnyomó többségben bükkös erdőben haladva néhány túrázó, egy kisebb csapat muflon és egy magányos disznó jelentett időnként némi társaságot. A rétet elérve a sárga háromszög jelzésen felkapaszkodtunk a Sólyom-bércre (564 m). Innen szép időben remek a kilátás a környékre – háttérben a regéci várral - most azonban a szürkeség kissé csökkentette ezt az élményt. Az Istvánkút vadászház elhagyatott épülete következett, nem messze tőle pedig a kulcsosház mellett haladtunk el. Újabb kilátópont, a Nagy-Péter-mennykő (709 m) következett. A közelebbi táj látható volt ugyan, de a távolabbi csúcsok már homályba, párába vesztek. 

Istvánkút

Előzetesen még beterveztük a túra végére a Regéci várromot, de a kissé megkésett indulást követően nyilvánvaló volt, hogy az ma már nem fér bele az időbe. Késő délután értünk vissza a kocsihoz, a GPS szerint 20km gyaloglás után. A vacsorát a környék híres vendéglőjében a Lebuj-fogadóban fogyasztottuk el. A hely jó hírét mi is csak alátámasztani tudjuk! 

Másnap barangoltunk egy kicsit a környéken (Tarcal, Sima), majd annak reményében, hogy a Zemplénben viszonylag gyakorinak mondható uráli bagollyal találkozzunk, a Hideg-völgyet vettük célba. A kellemes erdei terepen - a völgy végében a Tállyai-Hideg-kúttal – sötétedésig maradtunk, tizenhárom kilométert barangoltunk be, de a nappal is aktív bagolyfaj egy fia példányát nem láttuk, hallottuk. Ilyen is van… 

Huta

Az utolsó napon – határozottan napsütésre hajazó időben – bepótoltuk az első túra végén elmaradt regéci várlátogatást. Az 1300-körül épült vár többek között arról nevezetes, hogy II.Rákóczi Ferenc itt töltötte gyermekkora egy részét. Az 1686-ban lerombolt vár sorsa napjainkig hányatott volt, most azonban komoly felújítási munkák zajlanak, amit mi is tapasztaltunk. Ennyi volt a rövid, de tartalmas zempléni látogatás, ezúton is köszönet Francinak a vendéglátásért!

Regéci várrom

Alacsony-Tátra 2014

Szeretek korán indulni egy útra - túrára, aminek most az volt az eredménye, hogy egy órát kellett várni Garamnémetfalván (Nemecká), hogy kinyisson a helyi outdoor bolt. De szerencsére kinyitott - a szlovák nemzeti felkelés ünnepnapjának ellenére - és még nagyobb szerencsénkre sikerült pótolni az otthon maradt gázpalackot. Ezek után meg sem álltunk a Chopok alatti Trangoskáig, ahol a kocsit állt szándékomban leparkolni. Sajnos a csúszásnak az lett az eredménye, hogy mindkét parkoló dugig volt, már az út szélén is autók álltak. Próba szerencse alapon behajtottam a felső fedett egységbe, ahol sikerült találni egy szabad helyet. Egy gyors pakolás után már a felvonó alatt támadtuk a hegyet (és a 785 méter szintet), egy pihenőt beiktatva (Kosodrevina) értünk fel a Chopok-csúcsra (1995 m).

A felvonóknak „hála” természetesen a csúcson és környékén komoly tömeg fogadott. Így éppen, hogy felléptünk a Chopokra, már folytattuk is az utat a hegység legmagasabb csúcsa, a Gyömbér (2043 m) felé. A méretes sziklák között meglepő, szinte ’autópálya’ minőségű nyomvonal haladt a gerinc oldalában. A Gyömbéren már lényegesen kevesebb turista tartózkodott, bár ez nyilván a késő délutáni időpontnak volt köszönhető. Kötelező csúcsfotó a kettős kereszttel, majd ereszkedtünk lefelé a Štefánik menedékházhoz. Egy sört rögtön elfogyasztottunk a teraszon ülve, de a szél és a folyamatosan csökkenő hőmérséklet hatására inkább behúzódtunk a jól fűtött menedékházba. Egy kis akklimatizáció után – a klasszikus hegyi házak hangulatában – kiléptünk a ház melegéből és elfoglaltuk az éjszakai szállásunkat a mellette felállított sátrunkban.

Talán jobban járt az a csapat, aki a sátrait a háztól néhány száz méterre helyezte, hiszen ők valószínűleg mentesültek az éjszakai dáridó hangjaitól és a sátorhelyért elkért három euró kifizetésének kötelezettsége alól. Éjszaka nem volt hideg, határozottan melegünk volt a téli hálózsákokban. Reggel egy kis fotózás és kávé után folytattuk az utat kelet felé, az Ördöglakodalma-hágó (Čertovica) irányába. Itt már lényegesen kevesebb volt a turista, s ez a mennyiség a hágó utáni szakaszon szinte a nullára csökkent. Előtte azonban a hágón található motorestek egyikét kihasználva elfogyasztottunk egy frissen sütött burgonyás tócsnit és vételeztünk némi söritalt. A lecsökkent tengerszint feletti magasságon éppen érő áfonya és málna-mezőkön haladtunk át, jelentős mennyiségeket fogyasztva a gyümölcsökből. Szerencsére konkurenciát jelentő macival nem találkoztunk.

Az Alacsony-Tátra Nemzeti Park területén a néhány kijelölt helyen kívül tilos sátrazni, így mi is az egyik a „Ramža” nevű kunyhóval ellátott helyre igyekeztünk. A ház közelében forrás is található, itt pótoltuk a készleteinket. A menedéknél már gyülekeztek az éjszakázni vágyó turisták, mi pedig a közelben felállítottuk a sátrat és vacsorát főztünk. Szép hangulatú, nyugodt este volt, a közelben egy csermely csordogált, észak felé tekintve pedig a Magas-Tátra körvonalazódott. Reggel egy kicsit az előző napon megtett úton haladtunk visszafelé, hogy elérjük a kék jelzést, ami déli irányba levezet a hegyről. Jelzés az nem sok volt és az erdőzónába érve a GPS készülék is lemerült (pótaksi a kocsiban).

Az erdészeti utakkal és mellig érő útilapuval színesített szakaszon is sikerült átjutni és megérkezni Vacok (Bacúch) településre. Innen indult az autóbusz, amit elsőre ugyan lekéstünk, de stoppal behoztuk a lemaradást és elértük a csatlakozást néhány faluval arrébb, majd felbuszoztunk Trangoskáig, ahol két napja a kocsit hagytuk. Az út statisztikája: 1859 m↑, 2504 m↓, 41,9 km. A legtöbb emberrel értelemszerűen a felvonók közelében találkoztunk, de kelet felé haladva folyamatosan csökkent a számuk. Nyilván izgalmas lett volna még folytatni az utat keleti irányba, de nekünk most ennyi fért bele az időnkbe.

További képek itt...

Kis-Fátra

A korán érkező tavasz hatására úgy döntöttünk, meglátogatjuk a részemről már régen vágyott Kis-Fátrát. Noha a túrát már terveztük egy ideje, mégis csak az utolsó pillanatban vált biztossá. A Kis-Fátra az Északnyugati-Kárpátok részét képezi, Szlovákia negyedik legmagasabb hegysége és 1988-tól Nemzeti Park. Kedvelt turistacélpont, sok lehetőséggel. Mi most két nap erejéig a főgerinc egy részét céloztuk meg, menedékházban alvással. Pénteken hajnalban Ferivel már észak felé hajtottunk és kb. nyolc órakor a kiindulópontnak szánt településen, Párnicán voltunk. A falu közepén található "Jednota" bevásárlóközpont melletti parkolóban hagytuk a kocsit, az említett intézményben feltöltöttük a készleteinket (20 eurócentes Jednota műzliszelet remek kiegészítőnek bizonyult), majd a falu nyugati végén kezdődő kék jelzésen elindultunk felfelé. Az alacsonyabb régióban egy barátságos erdei szalonka és tömegével nyíló sáfrányok jelentették a látványosságot.

Veľký Rozsutec (1609 m)

Az első komolyabb emelkedővel az Osnicára (1363 m) menet közben találkoztunk. A száraz, déli oldalon való felfelé haladás közben az élen járó Feri kolléga egyszer csak leugrott az ösvényről, mert hirtelen szembe találta magát a hegység ezen részén is előforduló keresztes vipera egy példányával. A magaslatra felérve elénk tárult a közeli Veľký Rozsutec (1609 m) látványos tömbje. Megmászására most nem is gondolhattunk, hiszen a környék élővilágának nyugalma érdekében március 1. és június 15-e között lezárják a turisták előtt. A nagy zsákot és az előttünk álló utat figyelembe véve egyébként sem fért volna bele a jelenlegi programunkba. Az utunkat tehát az ellenkező irányba, a Stoh (1608 m) csúcsa felé folytattuk. Itt ugyan vétettünk egy kisebb malőrt, a piros helyett a sárga jelzésen haladtunk tovább és mire észrevettük, kb. 170 métert kellett átmásznunk a felettünk húzódó helyes útra, mindezt a változatosság kedvéért meredek oldalon, kidőlt fenyők között, néhol combig süllyedve a hóba.

A gerincen...

A csúcsra felértünk ugyan, de a gerincen való továbbhaladáshoz jelentősen vissza kellett ereszkednünk, ami nem volt egy leányálom, mivel az ösvény meredek és havas volt, ami rendkívül csúszott. Megesett, hogy a hátsónkon közlekedtünk...Innen visszakapaszkodtunk kb. 200 métert és a nagyjából 1500 méteres magasságú gerincen haladtunk tovább. A késő délutáni órában már alig találkoztunk turistával így remek érzés volt a teljesen havas gerincen közlekedni. A lemenő nap fénye 1572 méteren, a  Hromové nyeregben ért minket.

Sedlo za Hromovým (1572 m)

Innen vezetett le a sárga jelzés a Chleb menedékházig, ahol az éjszakát töltöttük. A ház nagyon jó benyomást tett ránk, rendezett, tiszta és hangulatos. A konyha változatos ételekkel, a söntés két féle csapolt sörrel várja a megfáradt turistát. Most mi is azok voltunk. A GPS szerint a nap statja: 18.5 km megtett távolság, 1911 m szintemelkedés és 993 m ereszkedés. A házban egyébként lehetőség van igényesebb szobát foglalni, közös zuhannyal, vagy 8€-ért az ömlesztett, ámde tiszta tetőtéri részben elhelyezkedni, saját hálózsákban. Mi ez utóbbit vettük igénybe. Most nem volt zsúfoltság. A reggeli fények már a ház előtti padokon értek minket. Indulás előtt kávéval töltődtünk, valamint a jó madármozgásban gyönyörködtünk (a keresztcsőrűek és az örvös rigó is magasabb régió madarai).

Menedékház a "Chleb alatt"

A legjobb (madár)faj azonban nem sokkal indulás után került szem elé. A felettünk húzódó gerincen Feri kiszúrt két nyírfajdot! Igazi csemege! Mármint a megfigyelésük. Felértünk a Snilovské nyeregbe, ahová egyébként az északi oldalról felvonóval is fel lehet jönni. Mi nyugat felé fordultunk és a Veľký Kriváň (1709 m), majd a kisebb testvére, a Malý Kriváň (1670 m) csúcsok érintéseivel folytattuk a gerinctúrát. Az időjárás remek volt és a látogatottság is visszafogott még ebben az időben és régióban. A gerincet végül a Priehyb nyeregben a sárga jelzésre kanyarodva hagytuk el, és megkezdtük a hosszú ereszkedést Vágkelecsény (Turčianske Kľačany) irányába.

Útban a Kis-Krivánra

Menet közben érintettük a Chata pod Kľačianskou Magurou turistaházat, ahol előzetesen pihenőt terveztünk, de az itt tapasztalt embertömeg továbbhaladásra kényszerített. A késő délutáni órákban érkeztünk le a faluba, majd a Vág-folyón átkelve Ruttka (Vrútky) vasútmegállóba. Sajnos itt egy órát késett a vonatunk, így lekéstük a következő faluban a csatlakozást jelentő buszt, amivel a harmadik településen hagyott kocsinkhoz közlekedetünk volna. Így sikerült a két pont közötti kb. 27km-t tömegközlekedéssel három és fél óra alatt megtenni. Mindezek ellenére a hegységről kialakult véleményünk természetesen abszolút pozitív. Gyönyörű hegyek, kedvező időjárás, kevés ember...ennél többet nem is kívánhattunk volna.

A nap statja a teljesség kedvéért: megtett távolság: 21.3 km; 701 m szintemelkedés és 1701 m ereszkedés.
További képek itt... 

Bősi víztározó télen

Télvíz idején tízezerszám telelnek vízimadarak a Bősi-víztározón és felvízcsatornán. Ilyenkor érdemes ellátogatni a területre, hiszen a nem mindennapi madártömegek mellett ritkaságokkal, vagy Közép-Európában csak ilyenkor felbukkanó fajokkal is találkozhatunk. A kedvező időjárási előrejelzés és jó megfigyelési eredmények hatására vasárnap mi is végigmentünk a csatornán.

Füstös récék

Dunacsúnnál (Čúnovo) a Körtvélyesi-tározón (Hrušovská zdrž) kezdtünk. Tényleg rengeteg volt a madár, főleg a kontyos- és tőkés récék voltak ezres nagyságrendben. Négyünknek sem volt egyszerű átnézni őket. Viszont elkezdtek felbukkanni a jobb fajok, mint pl. füstös récék, vagy örvös bukók, kis kárókatona és egy rétisas.

Jegesréce kontyos récékkel

A csatorna mentén fokozatosan haladtunk Bős irányába, időnként pedig felmásztunk a töltésre, hogy onnan vizsgáljuk át a területet. Ezen a szakaszon került szem elé több tucat hegyi réce, füstös récék, két északi búvár, kis-, nagy- és örvös bukók, valamint egy jegesréce is.

Nagy bukók és tőkés récék

Az erőműhöz közeledve aztán egyre kevesebb lett a madár, majd a sirályok kivételével szinte teljesen eltűntek. A nap zárásaként megálltunk a bősi duzzasztógáton és megtekintettük két uszály átemelését, a látványos méretekkel rendelkező zsilipkamrában.

Megfigyelés a csatornán

 További képek itt...

Pusztaszeri szilveszter

András meghívásának eleget téve az óévet és az újév első napjait is Pusztaszeren töltöttük. Természetesen a madarászat számított fő tevékenységnek, de bőven jutott idő másra is. Ilyen köztes tevékenységek voltak pl. a mangalica disznótor, szilveszteri buli (nem mindenkinek sikerült kitartania éjfélig), látogatások a Kisfüstös intézményben, vagy az olyan nem mindennapi esemény, mint a házigazdának szánt jókívánságok, a regölés meghallgatása a kedves tanyaszomszédoktól.

Vesszős-szék

Madarak után elsősorban a környéket jártuk. Büdös-széken a megfelelő vízállásnak köszönhetően néhány ezer lúd és vagy másfél ezer daru éjszakázott rendszeresen. A ludak napközben a közelben táplálkoztak. Az egyik délután húsz példány felett számoltuk a vörösnyakú ludakat. Más ritkaság azonban nem került elő. A Vesszős-széken fűcsomó mellől felrepülő fürj viszont nem várt faj volt december 31-én. Az új esztendőt Kardoskúton kezdtük. A település előtt nem sokkal egy nagy csapat ludat sikerült megfigyelnünk táplálkozás közben. Kaczkó Ádámmal kiegészülve sikerült két példány apácaludat találni.

Montág-puszta

Később Montág-pusztán és környékén egy hét, majd egy huszonnyolc példányból álló túzokcsapatot figyelhettünk meg. Jó volt a ragadozómadár-felhozatal is: kékes rétihéják, gatyás ölyv, kerecsensólyom, réti- és parlagi sasok is feltűntek. Csak pusztai ölyvet nem sikerült látni, pedig egy helyi természetvédelmi őrtől "tuti" infónk volt a tartózkodási helyéről. A napi madarászat végét a csikóspusztai réti fülesbaglyok és egy kuvik jelentette. Másnap reggel remek fényekben néztük meg a büdös-széki kihúzást. A terület értékét jelzi, hogy miközben a ludakat és darvakat figyeltük, hat példány rétisas és egy parlagi sas is szem elé került.

Büdös-szék

XXIII. Hopp Ferenc Madarász Tábor 2013. augusztus-október

A huszonharmadik Hopp Ferenc tábor az előző évektől eltérően nem egy, hanem három hónapig tartott. Ez volt az első (és reméljük nem az utolsó) alkalom, hogy ilyen hosszú ideig folyt a munka. A váltakozva hét gyűrűzővel működő táborban ez idő alatt összesen 104 madárfaj 10 950 egyede lett jelölve, ami országos szinten is figyelemre méltó eredmény. Az érdekesebb gyűrűzött fajok: barna zsezse, sarki búvár, bölömbika, üstökösréce, haris, kis vízicsibe, kis sárszalonka, sarlós partfutó, sárgalábú sirály, kormos szerkő, lappantyú. A legtöbbet gyűrűzött fajok egyedei a foltos nádiposzáta (1986), barátposzáta (1966), cserregő nádiposzáta (1199) voltak. Figyelemre méltóak még a függőcinege (214), erdei szürkebegy (201), sisegő füzike (165), sárgarigó (38) gyűrűzött egyedszámainak alakulása. Ami a külföldi megkerüléseket illeti, összesen tizenhét külföldön jelölt madár került a hálókba, többnyire a környező országokból, de volt pl. két finn gyűrűs foltos nádiposzáta is. A tábori élet emlékezetesebb pillanatai voltak az augusztus végi partimadár gyűrűzések, vagy a szintén ez idő tájt a tórendszeren tartózkodó majd' tízezer madár megfigyelésének lehetősége! A színes gyűrűs leolvasások, a kötélpályás "kalandpark". Új jelenség volt a táborlakók életében (noha akkor már nem voltak sokan), a szeptemberi talaj menti fagyok megjelenése, a deres alsó zsebek látványa.

Barkóscinege (Panurus biarmicus)

Sárgalábú sirály (Larus michahellis) & Krúg Tibor

A szigeten felállított partimadaras hálók megközelítése

További képek megtekintése...

Hortobágy, 2013. október 26-27.

A hétvégére jósolt remek idő és vénasszonyok nyara hangulat nem hagyott nyugodni, így gyors szervezkedés után, (este tíz órakor állt össze a csapat) szombaton kora reggel egy négyfős társasággal célba vettük a Hortobágyot. Elsődleges célfajunk a Magyarországon ritka kóborlóként felbukkanó, Észak-amerikai és Kelet-szibériai költőfaj, a hosszúcsőrű cankógoda (Limnodromus scolopaceus) volt, melynek megfigyeléséről az utóbbi napokban folyamatosan jöttek az információk. Ez mellett pedig egy kellemes madarászat, terepen eltöltött hétvége. Még mielőtt elértük volna a pusztát, tettünk egy kitérőt Abádszalók felé, hiszen itt a napokban többször is megfigyeltek egy pehelyrécét a Tisza-tavon. A madarat nekünk is sikerült megfigyelni, közel a parthoz, remek fényekben (a pontos helyért köszönet Tar Jánoséknak, akik így megspóroltak nekünk egy kis időt).

Pehelyréce (Somateria mollissima)

A ráadás egy sarki búvár volt, hasonló körülmények között. Az első két jó faj tehát begyűjtve! Indultunk tovább Kócsújfalu irányába, ahol Richárddal volt megbeszélve egy találkozó, hogy a helyi viszonyokról friss információkhoz jussunk. A 33-as úton haladva madarászokba botlottunk, amint az út mellett egy kisebb tavon a beérkező ludakat szemezgetik. Kis liliket is láttak, sajnos mi már nem találtuk vissza a madarat. Viszont együtt kerestük fel Richárdot, aki reggel még látta a cankógodát a Csécsi-halastavakon. Az aktuális infókkal felruházva indultunk a madár után. A helyszínre érkezve átnéztük mindkét lecsapolt tómedret, de sajnos a cankógodát nem találtuk meg. Mint később kiderült, ezen a hétvégén később sem látta senki. Elváltunk ideiglenes társainktól és felkerestük a leendő szállásunkat Hortobágy községben. Az Ökotúra vendégház és kemping-et egy netes madarász blogban dícsérték, ezért mi is ezt választottuk és bizony nem bántuk meg. Igaz, mi csak a kemping részét vettük igénybe (és az esti meccshez a TV-t, hiszen El Clásicót játszottak, Barça győzelemmel!), de ebből is látszott, hogy remek vendéglátóipari intézmény. Az esti fényeket kihasználva a község határában madarásztunk egy kicsit. Bizakodtunk, hátha sikerül látni, a területen időközönként felbukkanó fekete sast. Nem sikerült. Láttunk viszont behúzó daru és libacsapatokat (az egyik csapatban két vörösnyakú ludat), és a visszaút során egy tanya mellet, szénabálán két kuvikot.

Kuvikok

Reggel még sötétben bontottunk sátrat és hagytuk el a szállásunkat, hogy a Mike-és Fertő-laposi-tavak környékén madarásszunk. Sajnos itt nem sok sikerrel jártunk, belépési engedély híján. Pedig a tegnap esti lúd- és sirálymozgás alapján jó területnek gondoltuk. Áthajtottunk a Hortobágyi-halastavakhoz, megváltottuk az engedélyeket és bementünk a területre. Az elülső tavak kevésbé voltak izgalmasak, a lecsapolt 'Kondás' tómeder már inkább. Elfoglaltunk egy madárlest, innen sikerült megfigyelni többek között egy vándorsólymot, ezüstliléket, nagy pólingokat, partfutókat, a ludak között pedig majd' harminc vörösnyakú ludat és egy kis lilik családot. Ezért már érdemes volt ide jönni. Visszafelé kényelmesek voltunk: a halastavak területén működő kisvasúttal tettük meg a kb.4 km-es utat. Mivel a lesben sikerült egy informátort találnunk, aki az esetleges cankógoda felbukkanáskor riaszt minket, mi más területek felé vettük az irányt.

Reggel a Hortobágyon

Kócsújfalu és Nagyiván határában madarásztunk tovább és szinte pontosan azon a helyen találtuk meg a huszonnégy túzokot, ahol Richárd mondta. Ráadásként láttunk még kerecsensólymot, gatyás ölyveket, kékes rétihéjákat. Az egész hétvége alatt jó volt a ragadozó mozgás, tíz fajt sikerült megfigyelni. Mivel nem jött infó a cankógodáról, napnyugtáig kitartottunk a területen. Befejezésként a 33-as út melletti Kaparós Csárdában megvacsoráztunk. Ideje is volt már, hiszen azon poénkodtunk a hétvégén, hogy tulajdonképpen 'Norbi-túrát' csinálunk. A szombaton reggel Attilával közösen megvásárolt egy kilós kenyérből, még jutott az otthoni konyhára is vasárnap este. Megérte. A Hortobágy mindig nagyszerű terep. A két nap alatt összesen 90 fajt figyeltünk meg!

További képek megtekintése...

Nyugati-Tátra

Az időhiány miatt meghiúsult (remélhetően csak átmenetileg) erdélyi túrázós kirándulás kárpótlásaként a szintén várólistás Nyugati-Tátrába (vagy Liptói-havasok) látogattunk el egy hosszú hétvége erejéig. A péntek hajnali indulást követően (Komárom, 5:00) fél kilenckor már a sátrainkat állítottuk a Pribylina község közelében található kempingben. Az ATC Račkova dolina remek főhadiszállásnak bizonyult, hiszen a völgy bejáratánál fekszik és pár száz méteren belül több turistaút is innen indul. Mi is ezeket használtuk.

Račkova-völgy

Tíz óra környékén már a festői szépségű, patakokkal, vízfolyásokkal, virágzó tárnicsokkal és áfonyával sűrűn megáldott Račkova-völgyben haladtunk az első napi célunk, a Nyugati-Tátra legmagasabb csúcsa, a Bystrá felé. Az első komoly emelkedő a "Pod Klinom" kunyhótól a Bystrá-nyeregig tartott. Itt bevártuk egymást, tartottunk egy kis pihenőt, s gyönyörködtünk a körülöttünk, s előttünk - immár lengyel oldalon - elterülő hegyekben, völgyekben. A 2248 méter magas Bystrá-csúcsra kb. fél óra alatt értünk fel a nyeregből. Itt előkerült a csúcscsoki, csúcssör és csúcsgyümölcs(párlat). Felhők csak a Magas-Tátra csúcsai felett voltak, de elég magasan ahhoz, hogy ne zavarják a bennük való gyönyörködést.

Kilátás a Bystrá-csúcsról (2248m), háttérben a Magas-Tátra

Egyébként az időjárás az egész hétvégén kegyes volt hozzánk, kellemes nyárutó hangulatban túrázhattunk. A csúcsról egy kb. hét kilométeres séta és 1300 méteres ereszkedés következett a Bystrá-völgyön keresztül. Leérve a völgy bejáratához, még kb. öt kilométeres szakasz következett nyugati irányba a piros jelzésen, hogy a kempingbe érkezzünk. Ez a gyaloglás annyira már nem hiányzott egyikünknek sem, viszont a lemenő nap fényében pompázó Alacsony-Tátra látványa kárpótolt valamelyest. A megérdemelt vacsorát a kemping területén működő étteremben fogyasztottuk el, helyi favágók társaságában és némi Tatratea kíséretében. Szombaton igazi gerinctúra következett. A zöld jelzésen haladva, érintettük a Mládky (1945m), Malý Baranec (2044m) és a Baranec (2184m) csúcsokat.

A bejárt útvonal

Ez utóbbin már jelentős embertömeg gyűlt össze érkezésünkkor, mivel a csúcs több útvonalon is megközelíthető. Szerencsére a Zsári-nyeregbe vezető meredek utat kevesen választották, így ezen a szakaszon nem voltunk sokan. Az utat a nyeregből felfelé a piros jelzésen folytattuk, de nem mentünk fel a Plačlivé-csúcsra, alatta a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč) irányába fordultunk. Ez a szakasz volt a hétvége legizgalmasabb része, három helyen is láncokkal biztosították a fel, ill. lejutást. A tériszonyosoknak nem biztos, hogy nagy élményt jelentő, 2088 méter magas csúcsról remek kilátás nyílt a környékre: a Smutná-völgyre, a Rohácsi- és a Jamnícké-tavakra.

A Hegyes-Rohácson (2088m)

A Jamnícke-nyeregbe leereszkedve elálltunk eredeti tervünktől és már nem mentünk fel a Volovec-csúcsra, amely így a Rohács után kissé érdektelenné vált számunkra. Így is volt még előttünk majd' 11km táv és kb. 1000 méter ereszkedés a Jamnícke-völgyön át a sátorig.

Jamnícké-tengerszem, háttérben a Hegyes-Rohács

Ez a három óra azonban remek hangulatban telt, örültünk a "Rohácsunknak". Visszaérkezve szembesültünk a ténnyel, hogy előző esti éttermünkben lakodalom zajlik, így ott vacsorát aligha kapunk. A környék további két fogadójában is rendezvényt tartottak, de szerencsére lent a faluban találtunk egy nyitva tartó vendéglőt. Az egyetlen étel amivel szolgálni tudtak, az vadpörkölt volt knédlivel, amit természetesen szívesen elfogadtunk, még akkor is - mint utólag kiderült - a vendéglős-látva elcsigázottságunkat-igen vastag ceruzával szabta az árakat. De az étel tényleg finom volt! Az igazság az, hogy esténként nagy partykat nem tartottunk, vettünk egy forró zuhanyt, ami a kempingben szerencsére rendelkezésünkre állt, majd elfoglaltuk hálózsákjainkat, hogy másnapra valamennyire regenerálódjunk. Vasárnap levezető napot tartottunk. Összepakoltuk a sátrakat és kocsival áthajtottunk a hegység északnyugati részébe, Zuberec község közelébe, majd a sífelvonó alatt található hatalmas parkolóban hagytuk a kocsit. A Rohácsi-tavak és a vízesés volt a mai napi program. Először a vízesést értük el, mely 25 méter magasból zúdul alá, majd következtek a tavak, melyet öt kisebb-nagyobb tengerszem alkot.

A Rohácsi-tavaknál

Végezetül a Ťatliakova menedékházban egy korsó sörrel búcsúztunk a hegységtől, mielőtt visszagyalogoltunk a reggel óta szinte teljesen megtelt parkolóba. A három nap alatt 60km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés összesen 3847m volt.
További képek itt...

Nagy-Fátra, déli gerinc

Amikor kitaláltuk, hogy túrázzunk egyet valamelyik szlovák hegységben, Ferinek és nekem is rögtön a Nagy-Fátra jutott eszébe, így nem volt nehéz megegyezni. A túrát három naposra terveztük, a teljes déli és némi nyugati és keleti gerinc érintésével. Az útnak végül is hárman vágtunk neki, két és fél óra alatt értünk fel Komáromból Óhegy (Staré Hory) községbe. Itt a templom előtti parkolóban hagytuk a kocsit. Szinte a templom mellől indul fel az erdőbe a kék jelzés, ezen indultunk el. Nem haladtunk sokat, amikor fakitermelő tevékenységbe botlottunk. A turista és egyben erdészeti utat is jól összevágták a gépek, kicsit bajos volt haladni a sárban. Szerencsére gyorsan magunk mögött hagytuk ezt a szakaszt és feljebb értünk az elegyes erdőben, ahol már egy-két kisebb rét is előfordult.

A Majer-sziklán

Első jelentősebb megállónk a Majer-szikla (Majerova skala), 1283m volt. Itt tartottunk egy kis ebédszünetet, miközben gyönyörködtünk a tájban. Már felettünk magasodott a Krízna csúcsa (1574m), melynek megmászásával értünk fel a déli gerincre. Itt egy tájidegen katonai objektum is található, nem kicsit rontva az összképet. Északnak fordultunk és a piros jelzésen haladtunk tovább a hegység legmagasabb csúcsa, az Ostredok (1592m) felé. Itt már több turistával, sőt hegyi bringással is találkoztunk, gyakran kellett egymásnak helyet adni a keskeny ösvényen. Az Ostredokon csúcsfotó majd némi pihenés után következett  a Suchý vrch (1550m), melynek mészkő kiszögelésein szintén elidőztünk, havasi gyopárt fotóztunk.

Havasi gyopár (Leontopodium alpinum)

Ezt követően szinte folyamatos ereszkedéssel, a Ploská-t megkerülve értünk a Borisov menedékházhoz (Chata pod Borisovom), 1300m. Itt gyorsan magunkhoz vettünk némi frissítőt, kapustnica és csapolt Steiger formájában. Közben az éjszakázás gondolata kezdett foglalkoztatni. A zsúfolt menedékház padlója nem igazán vonzott, pláne 8 euróért, viszont sátor nem volt nálunk, a bivakolást az előre jelzett eső miatt nem akartuk bevállalni. Vannak ugyan a környéken kisebb menedékek, tákolmányok, viszont ezek a GPS készülékben nem szerepelnek, térkép pedig nem volt nálunk. Így hát megittunk még egy sört és befizettük a szállásdíjat. Mivel bőven volt még időnk, a nagy zsákokat a házban hagyva felszaladtunk a Borisov-csúcsra (1510m). Itt készítettünk néhány fotót a kora esti fények mellett, majd visszaereszkedtünk a házhoz. Egy mulató asztaltársaságot kivéve mindenki a 22 órát várta (takarodó), hogy elfoglalhassa az alvóhelyét. Mi a konyha mellett foglaltunk (fekvő)helyet. Az elalvással nem volt gond, szinte az egész vendégsereg öt perc alatt álomba szenderült.
Reggel felhőben és ködben úszott a környék, viszont nem volt hideg. A mai napra jelzett eső ugyan még nem érkezett meg, de bármelyik pillanatban várható volt. Ennek tudatában feladtuk eredeti tervünket, hogy a nyugati gerincen haladjunk tovább és a reggeli elfogyasztása, valamint ivóvíz-készleteink feltöltése (menedékházban lehetséges) után elindultunk a Fenyőházi-völgybe (Ľubochnianska dolina) a sárga jelzésen. Innen a völgy aljából, kapaszkodtunk fel  meredek emelkedőn a Fekete-kő alatti nyeregbe (1266m). Itt már hallottuk az ég dörgését, s az eső is nemsokára megérkezett. Felmentünk a Ploskára (1532m), majd itt eldöntöttük, hogy nem a Borisov menedékházba megyünk vissza, hanem megpróbálkozunk egy 'salaš-sal'. A Chyzky pontig ereszkedtünk, ahol szóba elegyedtünk felfelé haladó turistákkal. Második kérdésük az volt, hogy van-e sör a Borisov menedékházban :) Mi pedig megtudtuk tőlük, hogy a közelben van egy remek menedék (Salaš pod Kýškami).

Éjszakai szállásunk

Az eső továbbra is esett, így örömmel tértünk be a  kis kunyhóba, amely a piros jelzésről alig látható, viszont a sárga jelzésű út közvetlen mellette halad el. Kb. egy órát pihentünk a fedél alatt, amikor kisütött a nap. Kitelepedtünk a kunyhó elé a legelőre és élveztük a napsütést, a párában úszó hegyek látványát, figyeltük legelő nyájat és a pásztor közötti kommunikációt. Este némi vacsora után korán lefeküdtünk, s végre kialudtam magam. Reggel ötkor már talpon voltam, de a látványos napfelkelte elmaradt a köd miatt. Hét órakor indultunk el a piros jelzésen a déli gerinc irányába. A Mandolína menedék alatti forrásból vizet vételeztünk, majd újra megmásztuk az Ostredokot, és a Krízna-t. Most lényegesen kevesebb turista volt, mint pénteken. Búcsút intettünk a gerinctől és a sífelvonó alatt ereszkedtünk le Turecká községbe. Innen még 2,5km gyaloglás következett Óhegyre a kocsiig. Itt szerencsére több étterem is van, így az egyikben egy klasszikus szlovák ebéddel zártuk le a Nagy-Fátra túrát, amely minden tekintetben felülmúlta a várakozásainkat. A három túranap alatt 42km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés összesen 2384m volt.

Búcsúzóul

Galéria itt...

Fehér gólya gyűrűzés

A Komárom-Esztergom megyei fehér gólyák gyűrűzése immár több éve a Gólya Road Show keretein belül zajlik. Mindig vannak azonban olyan fészkek, melyek ilyen-olyan okból kimaradnak a programból. Ezek közül látogattunk meg most néhányat. Összesen öt fészket kerestünk fel (az előzetes megfigyelések alapján fiókás fészkeket természetesen), melyek közül kettőben három fiókát, háromban pedig négy fiatal madarat találtunk, így összesen tizennyolc madarat sikerült fémgyűrűvel megjelölni.

A fiatal madarak csőre még sötét

Tibi bátyánknak nincs tériszonya

Tibi bá' gyűrűző és Argai Sanya "gólyafelelős" társaságában

Ábrahámhegy

Apróhirdetésben találtam egy kedvező árú sztereó rádióerősítőt egy Balaton melletti városban. Leugrottunk érte, s ha már itt voltunk, megnéztük a "Nagy Vizet" és Ábrahámhegy felett tettünk egy kisebb sétát. Utána lementünk a strandra, de mivel fürdőruhával nem készültünk, maradt a parti szieszta és a helyi horgászok tevékenységének megfigyelése.

Panoráma Ábrahámhegy felett

Találni még régit, szépet...

Jellegzetes formájú "Tanúhegy"

A strand most még a horgászoké